Székház Kassán.
507Székház Kassán.
A míg Rákóczy György Kassa birtokában volt, a vármegye Kassára tette át székhelyét; házat épitett a város engedelmével 1647-ben. A vármegye háza, mely máig fennáll, a mostani székháznál egyszerübb és szűkebb kétemeletes épület volt a főutczán.
A vármegyei székhely Kassára való áthelyezését országos törvény rendelte el. A közönség biztonsága és könnyebbsége szempontjából ugyanis az 1647: 109. tvczikk elrendelte, hogy legalább akkor, a mikor a szükség kivánja, a megyei gyüléseket és törvényszékeket Abauj vármegye Kassán, Sáros Eperjesen, Szepes Lőcsén tartsa. Meghagyja az emlitett törvény Kassa városának, hogy a megyei székház fölépitésére az engedélyt megadja. Kassa városának tanácsa azonban azontúl is akadályokat vetett a megyei gyülések megtarthatása ellen, mert a törvényhozás kénytelen volt 1649-ben ujra foglalkozni Abauj vármegye székhelyének ügyével, s az 1649: 21. tvczikkben megparancsolja, hogy a város köteles megengedni a megyei gyülések és törvényszékek ott tartását, még pedig mindannyiszor, a hányszor az engedélyt megtagadná, 600 forint birság vettessék ki rá, melyből 500 forint a megyét, 100 a végrehajtót illesse.
Az erős és könnyen hozzáférhető Kassa biztosabb gyülekezési hely is lehetett, mint Göncz, a hol még a rablótámadások elől sem voltak megóva az odamenők, 1659-ben a Hernád szertelen áradása annyira megrongálta a gönczi utat, hogy Abauj vármegye elégtelen levén annak helyreállitására, az országgyülés Szepes és Sáros vármegyék közreműködését is megparancsolta, melyek szintén használják az utat; de a berekben, mely a Hernádtól a városig terjedt, Göncz városa volt köteles földhányásokat készittetni; tartozott ezenkivül a berket az út két oldalán kiirtani, mert a berekben szerfölött elszaporodtak az utonállók.
A vármegye mindazáltal még ezután is tartott gyülést Gönczön, a mikor a német parancsnokok is korlátozták gyülekezési szabadságát, igy 1667-ben, melyen a többi közt a Privigyey vagy Pap család, 1669-ben, időn a Bósvay Alexi és Imre családok nemesi leveleit hirdették ki.
Rákóczy György mindössze csak három évig birhatta Abauj vármegyét. 1648-ban meghalván, a békeszerződés értelmében III. Ferdinánd azonnal intézkedett Kassa és a vármegye átvételéről. Kiküldötte biztosul Wesselényi Ferenczet, Bornemiszsza Jánost és Mosdóssy Imrét, a kik a vármegyét Regécz várával és Kassa városával együtt 1648. október 11-én a király birtokába vették. Wesselényi Ferencz nádorral nemsokára már mint abaujvári birtokossal találkozunk. A murányi vár hősnőjét, Széchy Máriát a maga részére hódítván, vele megkapta Enyiczkét, mely a XVI. században Ryma-Széchy László és Ferencz tulajdona volt. Itt épittette a részben eredeti alakjában fennmaradt kastélyt 1658-ban.
1661-ben elhatározza a vármegye, hogy ezentúl minden évben január hó 4-ik és 5-ik napján tartassék meg a tisztujítás. Akkor a főispán Perényi György volt, kinek működéséhez, minthogy ennek betartását a maga és utódai nevében ünnepélyesen megigérte, a vármegyei jegyzőkönyv sok sikert kíván s őt meleg szavakkal élteti.
Ugyanekkor megállapitotta a vármegye, hogy a megye török alatti részéből a szolgabirók hogyan idézzék meg a feleket.
1662-ben a gyujtogatások ellen hoznak óvintézkedéseket.
A legjobb alkalom lett volna most, midőn a békeszerződés gyümölcse ilyen könnyen ölébe hullott III. Ferdinándnak, uralmát biztositani, a felvidéket, illetőleg a török birtokába még nem került magyarországi megyéket megnyugtatni, anyagi erejüket és hajlandóságukat növelni, hogy egy hosszu, áldásos béke alatt megerősödve, megérhessék az ország felszabaditását. De csak a centrális uralom számára akarták felszabadítani, a török rabszolgaságból német rabszolgaságra hajtani. Számitottak mindenesetre a magyar urak ingatag természetére, magánérdekük hajhászására, a mit már Bethlen panaszkodva emlit, mint az világosan kitünik Molin Alajos velenczei követnek 1661-ben a signoriához intézett jelentéséből. (A bécsi csász. akadémia kiadványa). E szerint az udvar legkevésbbé sem gondol a bajok orvoslására, 508mert ha az ország erősebb volna, nehezebb lenne kormányozni. Az udvar nagyon örült, hogy minden főur egy kis király, alattvalói t. i. a jobbágyok rabszolgák s látván azt, hogy az urak sem tartják meg az általuk hozott törvényeket, a király környezete is rajta volt, hogy ne tartsa meg azokat. Igy történt azután, hogy a szentesitett törvények s a királyi igéretek daczára is, főleg 1659-től fogva egymásután üzték ki Abauj vármegyében a protestánsokat templomaikból.
Mint ugyanaz a velenczei követ irja, általában azt állitották, hogy a császár nem igyekszik visszaszerezni Magyarországnak a törökök által elfoglalt részeit, nehogy a magyarok hatalomra vergődvén, büszkék legyenek és levessék az alattvalói jármot, melynek csak nevétől is irtóznak. De a bécsi udvarnak a törökkel szemben tanusított lanyha és gyanus magatartása tápot adott egy ujabb, a Habsburgok trónjára nézve az előbbieknél még veszedelmesebbé várható mozgalomnak, melynek első szálai Abauj vármegyében futnak össze, a mennyiben a királypárti Wesselényi nádor, most már abauji birtokos állott a bécsi kormányzat ellen és Magyarország szabadságának megóvására irányuló összeesküvés élére. Az elégedetlenség ugyszólván Abauj vármegyében nyilatkozott legelőször és leghangosabban. Ok volt rá elég. Már nem is a vallási kérdés dominált, hanem az ország alkotmányának czélzatos megkerülése és minduntalan való megtámadása. Növelte a nyugtalanságot a már előbb is többször nyilvánult és a velenczei követ jelentéséből láthatólag jogosan gyanusnak tartott tétlenség a békeszegő törökökkel szemben. 1657-ben már Tihanyig portyáztak a törökök, pusztitva, fosztogatva, rabságba ejtve sokakat; de mert a német zsoldosok nem kevésbé sarczolták a lakosságot, ellenben a törökök nem törődtek vele, hogy a keresztények mely hitfelekezethez tartozónak vallják magukat: a protestánsok, nemkülönben lelkészeik inkább elszenvedték az ő sarczolásukat, mint azokat a törvénytelen adókat, melyekkel a német kormány zaklatta az országot, s nem csodálhatni, ha a református papok inkább a török győzelméért imádkoztak, mint a németekéért, a kik az országos törvények ellenére nyomták és üldözték őket.
1663-ban Bárczay Ferencz alispánsága (1657–1669) alatt a katonák erőszakoskodásai, fosztogatásai, házasságtörései ellen fakad ki a vármegye. A káromkodókat is szigorú büntetéssel sújtja; aki ördög adta lelkü, ördög adta, ördög teremtette káromkodásokkal nyilvánosan él, az ilyeneket el kell fogni, az alispán és a szolgabirák első ízben a hóhérral vesszőztessék meg, másodízben botoztassák meg, végre harmadízben halállal bűnhödjenek.
