Thököly.
Thököly.
Hanem ez már nem tarthatta vissza Thököly Imrét, a ki élükre állt a kuruczoknak s 1678-ban rövid idő alatt egymásután elfoglalta Abauj vármegye várait: Boldogkővárát, Gönczöt, Mislyét, Széplakot, Enyiczkét, Szalánczot. Ez utóbbit Leslie tábornok a következő évben visszafoglalta ugyan, de Szikszónál érzékenyen megverte őt Thököly.
A háboru dúlásai mellett ez évben (1679-ben) egy más csapás is látogatta Abauj vármegyét: a pestis, mely ismételten megjelent már az utóbbi években. 1675-ben Törökországból jövet köszöntött be, 1678-ban 512már Kassán és környékén jelentkezett. A vármegyének sok lakosa lett a járványnak áldozatává.
Thököly Imre 1682-ben ujra hadat vezetett Felső-Magyarországra a király ellen s ez alkalommal, igaz, hogy csak a török segitségével, ura lett Kassának. 1682. november 19-én Bécsben fegyverszünet jött létre közte és a király közt. 1683-ban Kassán országgyülést tartott a felső-magyarországi rendekkel. Az országgyülésen Abauj vármegyének követei voltak: Kálmánczay István alispán, Bakay István, Várady Mihály és Rósa Mihály. Thököly előadta óhajtását, hogy ingyenes erővel jó karba akarja helyeztetni az általa birt várakat, Szendrő helyett pedig, „ha Isten kezébe adja” Szádvárát. Boldogkővára az esztergomi érseké volt, s noha a bécsi fegyverszünet 8. pontja, mely kikötötte az érsek javainak háboríttatlanságát, Boldogkőről nem szólt, a rendek nem akarták érinteni, nem kétkedvén, hogy ez sem szenved kivételt. Hanem a rendek hangulata Thökölyre nézve veszedelmesen lelohadt. Ismétlődött az a jelenség, melyről Bethlen Gábor oly elkeseredetten panaszkodott. Elég volt a hadakozás; némelyek zugolódtak is, hogy Thököly önző czélt követ, követelni kezdték a nemesi rend hazaszállítását. E nélkül pedig Thököly a maga erejével nem boldogulhatott volna. A rendek követelése rendkívül fölingerelte Thökölyt. Meghivta lakomára a rendeket és a vármegyék követeit. Ezek közül öt vármegyének, Abaujnak, Zemplénnek, Sárosnak, Ungnak és Szepesnek küldöttei okoztak neki legtöbb boszuságot. A haragos Thököly, mellőzve minden diplomacziai tapintatot, a vendégség után az egykoru krónika szavai szerint „mosdatta, pirongatta” őket, a mért cserben akarják hagyni. Végre elhatározta a gyülés a nemesek összeirását; 8802 gyalogost és 8000 lovast számláltak össze. A szétosztás módja fölött is hosszu vitatkozás támadt. Sok huza-vona és üzengetés után végre ugy döntött a fejedelem, hogy a szétosztásban meg nem nyugvó három vármegye, Abauj, Zemplén és Sáros oszsza föl egymás közt a kivetett hadat.
Thökölynek ekkor már rosszul állott a dolga. A törökök Bécs mellett szenvedett nagy veresége megfosztotta legerősebb támaszától. A török had legyőzője Sobieski János lengyel király Bécs alól való visszatértében Abauj vármegyén vonult keresztül, s november 26-án Szepsin pihenőt tartott. A hegyaljai városok közül Tokaj, Tállya, Tarczal, Bénye 1000 hordó tokaji bort igértek neki, ha megkiméli őket a lengyel hadsereg átvonulásától; a király azonban ajándék nélkül is megtette ezt s Abauj vármegyén át minden kártétel nélkül, rendben vezette át fegyelmezett seregét.
Thökölynek a nagyváradi pasa által történt elfogatása, de Petneházy és kuruczainak Caprara császári tábornok előtt való meghódolása sem szünteté meg a kuruczhadak támadásait, a kik minduntalan le-lecsaptak Abauj vármegyébe. Csak 1697-ben sikerült a Thököly-sereg maradványait megtörni. Nigrelli Oktavián kassai főparancsnok megvervén őket Harangodnál, a Tokay Ferencz parancsnoksága alatt álló, nagyrészt már gyülevész nép szétszóródott és apróbb csapatokban fosztogatta Abauj vármegye helységeit és a királynak meghódolt nemesek házait. Nigrelli kénytelen volt nemesi fölkelést hirdetni Abauj vármegyében és Zemplénben. De mindjárt kezdetben a nemesség huzta a rövidebbet. A vakmerően támadó gyülevész had a szalánczi hegyek alatt megverte a nemesi sereget; Semsey László ezredes és Kormos István is elestek. De Vaudemont császári tábornok Nigrelli és Károlyi Sándor közreműködésével kiverte őket fészkükből s nagyrészt megsemmisitette seregöket, melynek maradványai szétporlódtak.
513A béke tehát külsőleg helyre volt állitva s I. Lipót kormánya, mely a fölkelőkben a nemzeti törekvések harczosait és a protestánsokat egyaránt üldözte, folytatta a törvénytelen elnyomást. Nem tagadható, hogy szolgálatot tett a közművelődésnek azzal is, miután a püspök és a káptalan a török iga alól felszabadult Egerbe visszatérhetett, 1697-ben Jászóvárra visszahelyezte a premontreieket. De minő czélzattal tette ezt is? Németesíteni akarta az ősmagyar monostort, mert osztrákoknak ajándékozta. Terve mindazáltal csak ideig-óráig sikerült; az önkéntelenül magyar érzelmüvé vált monostor, támogatva külső körülmények által, nem is száz év lefolyása alatt függetlenitette magát.
A protestánsok szabad vallásgyakorlatát, nem csak hittéritői szándékból, hanem részben megtorlásul a fölkelésben való részvevés miatt, a törvények biztositéka ellenére betiltották, a birtokukban levő templomokat elszedték, ujak épitését nem engedték meg. Ezuttal még mindig nem sikerült megtörni Magyarországot, bármennyire ki volt merülve, elnéptelenedve és elszegényedve. Néhány évi könyörtelen önkényuralom után még egyszer hatalmas lobbot vetett a szabadságharcz tüze II. Rákózcy Ferenczczel.
