Vármegye kialakulása.

Teljes szövegű keresés

Vármegye kialakulása.
A vármegye és várispánság fogalmának és területének megkülönböztetése most már határozottabb alakot ölt és IV. Béla uralkodásának vége felé a megkülönböztetést tudatosan használják. A várispánság ugyanis nem volt közkormányzati hatóság, hanem mint azt Botka Tivadar kifejtette, a király kezében központositott honvédelmi instituczió, katonai szervezet. Mindazon földterületek, melyeken nemesek laktak, a megyéhez tartoztak, a várparancsnokságokhoz a vár népe: várkatonák, várőrök, várjobbágyok tartoztak. A 479nemesség kényur volt nemesi fundusán, birói joghatósággal itélt udvari birósága által jobbágyain, harczolni csak az ország határain belül, a király vezetése alatt tartozott; a várkatonaság a király hadserege és szolgája volt, a várispán, várnagy és más tisztviselők joghatósága alatt állott, földjét nem birta tulajdonjoggal, csak használhatta. Ezt a szerkezetet IV. Béla megzavarta azzal az intézkedésével, hogy a várkatonák egyes osztályait nemességre emelte, mert így a várispánságokban is keletkeztek nemesi birtokot képező földterületek s a birtokkal politikai jogok is járván, a várnépek a megyei rendek s az ekkortájt létesített és fontossá vált békebírák közé is bejutottak s élvezték a nemesség minden kiváltságát.
Ezzel az volt czélja IV. Bélának, hogy a nemesség és a várkatonaság között levő ellentét megszünjék, a két intézményt egygyé olvaszsza és megfelelő átalakítással a kormányzatra és honvédelemre alkalmasabbá tegye. És csakugyan IV. Béla király uralkodása utolsó szakában a két osztályt már együtt találjuk gyülésezni s az önkormányzatnak határozott cselekvéseivel találkozunk a vármegyékben, amit a két osztály a gyakorlatban egymással megosztott. Ez időtájban már a bűnösök fölötti fenyitő biráskodást nem az ambuláns udvarbirák, hanem a vármegye gyülése kezdi gyakorolni, amely gyüléseken a jelenvoltak egyenlő szavazattal birtak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem