Wesselényi-féle összeesküvés.

Teljes szövegű keresés

Wesselényi-féle összeesküvés.
Az elégületlenség napról-napra fokozódott. Miután a tizenhárom vármegyének 1666. április 19-én Zemplén városában tartott gyülése sem ért el semmit panaszaival, a nemesek Kassára gyülést hivtak egybe; ennek megtartását azonban úgy gróf Csáky Ferencz, mint Rothal megtiltotta. Az elégületlenek a tilalom daczára összegyültek s elhatározták, hogy szervezik a fölkelést.
A kormánynak azonban tudomására jutott a Magyarországon készülő fölkelés; miután a mozgalom élén álló Wesselényit, Nádasdy Ferenczet, Zrinyi Pétert, Frangepán Kristófót, Rákóczy Ferenczet az összeesküvésbe belevont Tattenbach stájerországi kormányzó komornyikja elárulta. Rákózcy elhamarkodott tette, hogy Sáros-Patakon letartóztatta Stahremberg-Rüdger Ernőt s Kolonics nevü zászlótartóját és Regécz várába küldte őket, hol a magyar elégületlenek embere Bónis Ferencz volt akkor a kapitány, csak sulyosbította helyzetüket. Ez elhamarkodott lépést Zrinyi Péter sietett jóvátenni; felszólitván Rákóczy Ferenczet, hogy bocsássa szabadon az elfogottakat, a kiknek letartóztatását úgy igyekezett magyarázni Bécsben, hogy személyük biztonságáért helyezték őket őrizet alá. De minden mentegetőzés, nemkülönben Zrinyinek hűségigérete, melylyel Bécsbe küldött gyóntatója által kegyelmet akart nyerni, süket fülekre talált.

A VIZSOLYI TEMPLOM.
(Saját felvételünk)
Mint tudjuk, az időközben meghalt Wesselényin és az anyja közbenjárására kegyelmet nyert Rákóczyn kívül az összeesküvés fejeit idegen biróság itélete alapján kivégezték. Nikházy Istvánt, Abauj vármegye alispánját, ki szintén részt vett az összeesküvésben, fej- és jószágvesztésre itélték, az említett Bónis Ferenczet 1671. április 30-án Pozsonyban lefejezték. Felső-Magyarországra most még nagyobb haderőt küldtek a mozgalom elfojtására, s az összeesküvés alkalmas ürügy volt az alkotmány ujabb megszoritására is.
1670-ben Gönczön tartott közgyülésén Abauj vármegye Komjáthi Zsigmondot, Török Istvánt, Kovács Istvánt és Csobai Istvánt kapitányokká választván, eskü alatt kötelességükké tette, hogy az „utálló s duló, fosztó, prédáló, koborló, szegénységet rontó s pusztító, fogyató, minden névvel nevezhetendő gonosztevők, malefactorok, latrok” elfogatásában és üldözésében a hozott statutumok szerint fognak eljárni.
5101672-ben a vármegyei esküdtek napidíját szabályozta a vármegye. E szerint ha járásukból „derekas dolgokban” kiküldik őket minden napon, míg oda járnak, ő kegyelmeknek rendeltetnek ötven-ötven pénzek. Az alispánnak kell jelentést tenniök s ez utalványozza ki nekik a napidijakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem