Henszlmann.
Henszlmann.
A művészettörténeti irodalomnak Magyarországon uttörő művelője volt Henszlmann Imre, a legkiválóbb tudósok egyike. Kassán született 1813-ban. Magyarul Eperjesen, az ottani kollégiumban tanult meg, mint Pulszky Ferencz irja, a kivel részt vett a tanulók alakította „magyar társaságban.” Orvosi pályára készült s Bécsben és Paduaban végezte az egyetemet. De nem maradt ezen a pályán, mert jobban vonzották a művészeti tanulmányok. 1839-ben Pozsonyban irta első magyar könyvét, e czimen: „Párhuzam az ó- és ujkori művészeti nézetek és nevelés közt”, mely után a magyar tudományos akadémia tagjául választotta. Azóta szakadatlanul folytatta esztetikai, régészeti és politikai tanulmányait, nagy előszeretettel foglalkozván a csúcsives épitészettel. 1848-ban a magyar kormány herczeg Eszterházy Pál miniszter mellé fogalmazóvá nevezvén ki, ő tartotta fenn az érintkezést a német sajtóval és a bécsi deákokkal. E miatt Bécs bevétele után nyolcz hónapi börtönt szenvedett. Kiszabadulása után Párisba, majd Londonba ment s általános elismerést talált a csucsives épités alaparányairól irt munkájával; Napoleon császár maga adatta ki diszművét: „Theorie des proportions appliqués dans l’architecture.” (Az épitésben alkalmazott arányok elmélete.) Visszatérve hazánkba, ő alapitotta meg nálunk a tudományos archeologiát, hozzá csatlakozott Ipolyi Arnold és Rómer Flóris. Később a mohácsi kerület orsz. képviselője lett. Az ő inditványára karolta föl a törvényhozás a művészeti emlékek ügyét s fáradozásának köszöni létét a műemlékek bizottsága, melynek haláláig előadója maradt. Ő tárta fel a székesfehérvári és kalocsai egyház, meg a visegrádi vár romjait. Munkássága, mint egyetemi tanáré s művészettörténeti iróé, páratlan. Munkáit ismerte és méltatta a külföldi tudományos világ. Meghalt 1888. deczember 5-én, Budapesten.
