Sauberer.

Teljes szövegű keresés

Sauberer.
A leleszi, váradelőhegyi prépostságok Luka főpapjától való függésükben megmaradtak egészen II. József alatt bekövetkezett eltöröltetésükig; ellenben Jászó Mária Terézia alatt kivívta függetlenségét. Az érdem e tekintetben Sauberer György znajmi születésü lukai kanonok, az 1745. május 15-én a lukai káptalan által megválasztott jászóvári prépost nevéhez füződik.
1770. nov. 19-én nyilt meg az uj konvent és Sauberer tovább folytatta működését. Egymásután emelte a templomokat, a gazdasági épületek egész sorát; majd egyházastól lebontatván magát a várszerüleg épült monostort, helyébe a máig fennnálló díszes templomot, melléje az arányosan tagozott impozáns négyszögü lakóépületet s könyvtárt emelte.
Mindezen költekezések mellett a prépostság Sauberer vezetése alatt anyagilag is annyira fölvirágzott, hogy a jezsuiták eltörlése következtében árván maradt rozsnyói királyi nagygimnáziumnak a rend költségére való ellátását is elvállalhatta. Érdemeit elismerte maga Mária Terézia is, ki őt 1774-ben udvari tanácsosává tette, két év mulva pedig, mikor Sauberer áldozópapságának félszázados jubileumát ünnepelte, sajátkezü levelével és egy sajátkezüleg himzett egyházi ruhával tüntette ki.
342Sauberer Leleszt is függetleníteni akarta a lukaiak gyámsága alól s bizonyára elérte volna czélját, ha munkájában 1779. nov. 30-án meg nem akasztja a halál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem