Szikszói csata.
Szikszói csata.
A törökök közeledtére Szikszó lakosságának egy része – nagyobbrészt nők, gyermekek, fegyverszolgálatra már alkalmatlan férfiak – elmenekült, míg a fegyverfogható nép a fallal és árokkal körülkerített református templom udvarába sereglett, hogy az ellenség előnyomulását – a körülfekvő városok parancsnokai által megigért fölmentő hadak elérkeztéig – késleltesse. Délután 5 óráig tartott a templom rombolása a nélkül, hogy Kara-Ali azt megvívhatta volna. Ujabb ostromhoz készült, midőn hirét vette, hogy fölmentő magyar és német had közeledik. A pasa erre Szikszót 113felgyujtotta és seregével a Mánta-pataknak a Bársonyosba való torkolatánál csatarendbe sorakozott. A jobb szárnyat lovassága képezte, körülbelül 6000 ember; a bal szárnyon tömörültek a janicsárok, mintegy 4000 ember; az állás közepét a nehéz sugárágyuk foglalták el, míg a sereg hátát erős szekérvár biztosította.
Kara-Ali menetének kezdetén Rákóczy Zsigmond egri várnagy, a felvidék várparancsnokait felszólította, hogy minden rendelkezésükre álló katonaságot összegyüjtve, a török seregnek egyesült erővel állják utját. E felszólítás következtében Rákóczyn kívül a veszélyeztetett részek védelmére siettek: Serényi Mihály Kassáról, Rotthaler János és Raibicz Albert Szendrőről és Drugeth István zempléni főispán Homonnáról. A keresztény vezérek Vadász környékén gyülekeztek és bár seregük alig állott 2000 magyar és 300 német vitézből, példát ritkító bátorsággal vetették magukat a négyszeres ellenségre. Kara-Ali még hadainak rendezésével foglalkozott, mikor a keresztény sereg élén vágtató magyar vezér már támadót fuvatott. Rákóczy csatarendjének közepén haladtak Drugeth emberei és a szendrői lovasok; a jobb szárnyat alkották a német puskások, míg a bal szárnyon az ú. n. fekete lovasok fejlődtek föl. Mindjárt az első összecsapásnál történt, hogy Kara-Ali hatalmas vágást kapott homlokára és eszméletét vesztette. Helyette Musztafa, szécsényi bég vette át a vezérletet, de nemsokára ő is holtan bukott le a lóról. A parancsnok Bajezid pasa lőn, a ki a kellő pillanatban elsüttette az ágyúkat, mire a keresztények jobb szárnya zavarba jött és Alsó-Vadász felé meghátrált. A janicsárok a megrendült keresztényeket üldözőbe veszik és már megkerüléssel fenyegetik, sőt Rákóczy alvezérei kérelmére, már Szerencs felé készül hátrálni, midőn egyszerre Serényi lovasságával a folyton tért nyerő ellenségre tör; a janicsárok erre megzavarodnak, a magyarok jobb szárnyán mintegy 300 ember ujra rendezkedik, és Rákóczy összeszedvén utolsó embereit, a tüzelő ágyúkat rohanja meg, melyek rövid küzdelem után kezébe kerülnek. A küzdelem ezen stádiumában dőlt össze Drugeth István lova, mire ő maga foglyul esett, de zemplénmegyei hívei nem engedték vezéröket elhurczoltatni és elkeseredett dulakodás után kiszabadították. Ugyancsak ekkor rogyott le lováról Bajezid pasa is, mire az egész török harczvonal a szekérvár felé huzódott vissza, hol most kétségbeesett küzdelem fejlődött ki. A hadrend teljes felbontásával ember ember ellen harczolt, a tusát a földig leégő Szikszó tüze rémesen világitotta meg. Körülbelül 11 óra felé vad futásnak eredt a török sereg. A magyar lovasok a Sajó vizéig üldözték. 1744 török hulla fedte a csatamezőt és 2000-nél több ember veszett el futás közben, részint a Sajó hullámaiban, részint az üldözők fegyverei által. A foglyok száma mintegy 400-ra rugott. A magyarok birtokába került még 30 lófark és zászló, 4 sugárágyú, 482 ló és 600 podgyászos szekér.
De a magyarok vesztesége sem volt csekély. A parancsnokok közől elesett Pethő György, Széchy Péter, Kerczi Lénárd, Tarnóczy Lukács, Raibicz Frigyes, Nimtsch János és Prachich Kristóf; továbbá 410 magyar és 220 német közvitéz.
