Lakodalom.
Lakodalom.
A lakodalmat egy-egy módosabb külvárosi polgári házban még a régi szokás szerint tartják meg, noha részleteiben már ez is sokat módosult. A kassai polgár lakodalma mindig teljes két napig tartott. Soha sem esett máskorra mint hétfőre.
A vőfély már két héttel azelőtt bejárta az atyafiakat, komákat, jó ismerősöket, mindig csak csütörtökön és vasárnap tisztelvén meg őket. A vőfélynek ugyanazokat a tulajdonságokat kellett egyesitenie magában, melyeket országszerte, az egész magyar nép megkövetelt attól, a kit e fontos tisztségre alkalmasnak itéltek az örömszülők. Zengzetes nyelvü szónoknak, találékony rendezőnek, elmés mulattatónak és jó ivónak kellett lennie.
Jelvénye volt a mándliján virító piros selyem kendő, mellén egy-két rozmaring-szálból, kaméliából vagy szegfüből tüzött bokréta, melyre a menyasszony fehér szalagja borult. Fáradságáért a lakodalomnál kicsinált mellékjövödelmén kívül kapott öt váltó forintot az örömapától.
A lakodalom napján a vőfély még egyszer sorba járta a meghivott vendégeket és szigorúan megparancsolta, hogy eljőjjenek. De addig egy sem ment, a míg a vőfély magával nem vitte őket. A menyegző mindig délelőtt volt.
A meghivott vendégek mindegyike vitt a menyasszonynak nászajándékot.
Midőn a násznép már egybegyült a lányos háznál, az örömszülék megáldották a mátkapárt, azután megindultak a templomba. Elöl mentek a férfi vendégek a vőlegénynyel. Utánuk párosan a nők. A két nyoszolyó lány közre fogta a pityergő menyasszonyt, a kinek illendőségből sirnia kellett.
A sort a czigánybanda zárta be. Ujabb időben azonban a lakodalmakkor előforduló rendetlenségek miatt már csak a belvárosig volt szabad a czigánybandának mennie, a hol aztán betért a legközelebbi korcsmába, míg a násznép folytatta utját a templom felé. A czigányok számára a vőfély már előre kellő mennyiségü bort rendelt az illető csapszékben.
Ha a násznép oly későn érkezett a templomhoz, hogy az esketés 12 óra előtt nem érhetett véget, az egyházfi becsukta a templom ajtaját és addig nem nyitotta ki, a míg a násznépet kapunyitás czimén meg nem vámolta.
Hazafelé abban a sorrendben ment a násznép, mint a hogy az esküvőre indult. A lakodalmas háznál a kapuban várták a násznépet; de 202nem eresztették be, míg az uj pár nem evett a frissen sült kenyérből s nem ivott a pinczéből akkor felhozott borból. Ott benn a vendégeket is megkinálták kalácscsal és borral, mire azok elszéledtek és csak a vacsorára tértek vissza. A vacsora az esti csillag feljöttével kezdődött.
A vőfény terített; ő jelölte ki a vendégek helyét; ő határozta meg az ételek behordásának sorrendjét. A pincze szintén az ő kezelése alatt állott. Az ételek felhordásában segitségére állott a két nyoszolyóleány. Vacsora közben, mint általában mindenütt a magyar vőfélyeknek, a kassai vőfélynek is minden fogásnál rigmust kellett mondania s tehetségéhez mérten tréfával, mókával, dallal gondoskodni a násznép mulattatásáról. Mikor a vendégsereg már jól belemelegedett a mulatságba, a vőfély kalapot fogott és ékes rigmusok közt gyüjtést inditott a menyasszony főkötőjére. A gyüjtött huszasok közül természetesen nem egy tévedt az ő zsebébe. Nem sajnálták tőle, valamint jó kedvvel adakoztak akkor is, midőn csizmatalpra valót kért ezzel a rigmussal:
„Sokat jártam, fáradtam,
Elszakadt az uj talpam.”
Elszakadt az uj talpam.”
A vacsora után bevezette a bekötött kezü szakácsnét, a ki jajgatva panaszkodott, hogy sütés-főzés közben elégette a kezét, adjanak orvosságra valót. A kalap ekkor is megtelt garasokkal.
Az asztalbontást szintén a vőfély végezte a két nyoszolyóleánynyal; a szoba kisöprése azonban a nyoszolyók dolga volt. A seprőt rendesen nem tudták előkeríteni a leányok, mert az élelmes vőfély jó korán elrejtette és csak egy váltóforint váltságért adta elő.
Mikor a szoba tiszta volt, a menyasszony a vőlegénynyel megkezdé a tánczot. Utánuk a nyoszolyóleányok tánczoltak választottjaikkal. A czigány tányérjára az uj házasok egy-egy forintot, a nyoszolyók egy-egy huszast dobtak. A nyoszolyók után a násznagy jött a nyoszolyó asszonynyal, a kiktől két-két huszas taksa dobása dukált. A násznép csak ő utánuk állhatott be s sorba.
Éjfélkor kifonták a menyasszony hajszalagját, de még nem tették a főkötőt a fejére, csak kontyot tüztek neki, mert még nem asszony. Az ügyes vőfély igyekezett elvenni a hajszalagot, mert azért is kaphatott váltságdijat.
Ezután szétoszlott a násznép s másnap 9 órakor gyült ismét össze, de leányok már nem lehettek a mulatságon, mert nagyon vaskos tréfák járták. Az idősebb nyoszolyóleánynak szabad volt elhozni az uj menyecske főkötőjét, de azután ott kellett hagynia a lakodalmas házat. A nyoszolyóasszony szintén ajándékozott főkötőt a menyecskének s ezt tették a fejére, hogy benne a templomba vigyék avatásra.
A sok vaskos tréfa közt, melyekkel a második napon dévajkodtak, elmaradhatatlan volt az asszonyok patkolása és a férfiak borotválása.
Az asszonypatkolás abból állott, hogy egy-egy dévajabb menyecskét nem éppen gyöngéd módon leültettek s egy darab fával addig ütögették czipője sarkát, míg meg nem váltotta magát egy huszason, melyen bort hozattak. A férfiak borotválását az asszonyok cselekedték. Ha lefülelhettek egy vigyázatlan férfit, bekenték az orrát korommal, liszttel, tésztával, sőt kulimászszal is és addig dörzsölték szalmacsutakkal, míg ki nem szúrta a huszast.
A násznép szabadabb viselkedésü része néha az utczára is kivitte a mulatságot. Ha nagy kedvük szottyant, a férfiak asszonyruhába öltöztek, a nők meg férfiruhába, s farsangi menetben indultak dorbézolni. A vőfély volt a vezető, kezében tollseprővel. A szilajkedvű csapat elment mindazokhoz a vendégekhez, a kik a második napon otthonn maradtak. Minden házban meg kellett traktálni a látogatókat. Ha elmulasztották, akkor leakasztották az ablakot, vagy ellopták a gazda ködmönét, párnáját s a legközelebbi korcsmában ittak a rovására. Innen üzentek a boszankodó gazdának, hogy jöjjön a jószágáért s váltsa ki. Mikor aztán megunták a sok duhajkodást, visszamentek a lakodalmas házba s ott mulattak ismét éjfélig, a midőn elbúcsuztak az uj pártól s a lakzinak vége volt.
