Bácsalmás.
Bácsalmás.
Bácsalmás. Baja és Szabadka között fekszik, az almási járás székhelye. Először 1432-ben történik róla említés, a mikor, valamint 1462-ben is, a Gariaké. Ellenben 1461-ben, mint az Iregi Baranyai család birtokáról van róla említés. 1598-ban Halmas szerb lakossága Esztergom vidékére költözött; később szó van róla a török hódoltság idejében a kalocsai érseknek 1678. évi adójegyzékében, a hol a halmásiak három forint adóval szerepelnek. Némelyek a régi telepnek a maitól nyugatra, a Kígyós mocsár mentében vélik nyomait látni. A Rákóczi-féle hadjáratok után Almást, a melyet 1703-ban kamarai pusztaként említenek, 1711-ben újra betelepítik; 1714-ben a bajai járásban találjuk e falut, egy bíróval és hét adófizető szerb gazdával. 1716-ban, a török háború veszélyeitől való félelmökben, az almásiak is elmenekűltek és Szabadkán vonták meg magukat. Egy 1724. évi összeírásban Almás pusztáról azt mondják, hogy termékeny földje van és egy mocsara, a mely soha sem szárad ki. 1727-ben már tizenhárom adófizetője van e telepnek, melyet hol pusztának, hol falunak 41mondanak. Később Németországból (Luxemburgból, Lotharingiából és a bajor Pfalzból) is jöttek ide németek. Még 1738-ban is praediumnak czímezik. 1740 óta Felsőalmás-nak is mondják, megkülönböztetésűl a temerini határban fekvő Almástól. Az 1768. évi kincstári térképen Almás falu oda van helyezve, a hol most is van, a Mosztonga keleti ága mellé. A körűlbelűl 72 szessziós területnek 77 szerb család volt a lakosa. Határának keleti része (Mélykút alatt, Kelebia ny. oldalán) Prlkovity puszta s ez alatt fekszik Radunity puszta. Az utóbbinak nyugati határszéle mellett, az akkori temetőhöz közel, egy „régi templom” romjait tünteti fel e térkép a szorosabban vett almási területen. A falu alatt pedig a Slana bara (most Sóstó vagy Ilkató) terűl el. 1772 julius 20-án Almaska szelo kamarai falu czímén urbáriumot kapott, miután a szőlők már 1770-ben össze voltak írva. E szerint Almás Radonity pusztát használja, melyben 34 szesszió van. A kamara azonban nemsokára ismét elvonta e pusztát és maga használta. Az ez években használt pecsétei a falus jelvényeket (búzakalász, szántóvas) tüntetik fel e körűlírással: „Selo Almás,” a későbbi vésetűn pedig (1770 óta) „Sigill. Almasiense” áll. Az 1780-as években Rudics Máté, János és Antal szerezték meg a kir. kincstártól e falu birtokának háromkilenczed részét, míg többi részeit a Siskovics, Kovacsics, Antunovics és Vermes családok kapták. A Kovacsics testvérek 1803 április 24-én kaptak donácziót Almás kilenczed részére „almási” előnévvel. Rudics Máté két testvérével kapta Almás háromkilenczed részét, szintén „almási” előnévvel. Ugyanő építette újra Almás községet, mely a XVII. és XVIII. században nem a mai helyén, hanem az ú. n. Öregalmás nevű földrészen állott. 1786 és 87-ben 100 új házba németeket telepítettek le, kiknek eleintén külön bírájuk is volt, kit a vármegye nemsokára megfosztott tisztségétől és a németeket is a falu szerb bírája alá helyezte. A lakosok között akkor kitört az egyenetlenség. A németek 1788 január 28-án 211 aláírással a királyhoz folyamodtak, mert itt lent rosszúl bántak velök, s panaszaikat a szolgabíró meg sem hallgatja.” Kérik tehát a királyt, hogy őket Ósztanisicsra helyezze át az ottani németekhez, az ottani szerbeket pedig Almásra. Ez azonban, a mostani lakosságból ítélve, aligha történt meg. 1808-ban a közbirtokosok a helytartó tanácstól országos vásárt eszközöltek ki Almás részére, mely mezőváros lett. Ezentúl használt pecsétje koronán könyöklő emberi kart tüntet fel, a mely kilencz búzakalászt tart (talán a közbirtokosok száma?) legyezőszerűen szétosztva. A körűlírás: „Sig. Priv. Oppidi Almás. 1808.” Ipara is ebben az időben virágzott fel. 1815-ben kaptak czéhszabadalmat a takácsok, szabók és mások. Az Almás határában előfordúló határrészek és dombok nevei: Gradina (a helységtől éjszakkelet felé, a volt Prlkovity pusztában még feltalálható árokkal és téglatörmelékekkel, valami régibb erődítés helye), Smilyevácz, Duboka, Dselatusa újabban: Családos, Radunics és Perlakovics, Óalmás, Lapos. A múlt század elején földesurai voltak az Antunovics, Koronay, Kovács, Németszeghy, Rudics és Siskovics családok. Ezek közűl a Koronayaknak szép, rézzel fedett kastélyuk volt. Almáson 1837 óta van gyógyszertár, 1856 óta kórház. A községhez tartoznak a következő határrészek: Kunbaja, Juliskaháza, Mosztonga, Józsefszállás és Pálszállás. Az 1900. évi népszámlálás szerint Bácsalmáson volt 9291 lélek, 1604 házban. Vallásuk túlnyomóan róm. kath. Anyanyelv szerint: magyarok (3292), németek (4673), bunyeváczok (1168) és szerbek (149). A község területe 25694 kat. hold. Van itt róm. kath. templom, a mely 1825-ben épűlt. A község nagybirtokosai voltak 1848 előtt a báró Rudics, Siskovics, Szucsics, Antunovicz, Vermes, Kozmay, Németszeghy, Kovacsics és Kahlbrunner családok. Most nagyobb birtokosok gróf Teleky Józsefné sz. Szászy Julia és báró Vojnits István. Van itt járásbíróság, főszolgabíróság, csendőrőrsparancsnokság, pénzügyőri szakasz, kir. közjegyzőség. Az iskoláztatás kitűnő, 15 fölszerelt tanterme van; ebből 12 a községben, három a szőlőkben, hol elszórtan kb. 4000 lakos él. A lakosság Kaszinó-egyletet, két olvasó-egyletet, két temetkezési egyesületet és egy tűzbiztosító szövetkezetet tart fenn. Van három pénzintézet a Bácsalmási takarékpénztár rt., az Almásjárási takarékpénztár rt. és a bácsalmási hitelszövetkezet. Van nagy pincze- és tejszövetkezete, a bor- és tejtermékek értékesítésére. Van itt nagy gőzmalom is. Van postája, távírója és vasúti állomása.
