Dunacséb.

Teljes szövegű keresés

Dunacséb.
Dunacséb. A palánkai járásban, az alsó Dunánál, Palánkától keletre fekszik. Előbbi neve Bács-Cséb volt. Már 1437-ben innen nevezi magát a Sulyok család. 1448 július 3-án van szó a bácsvármegyei Csébről, mely Sulyok György és András birtoka volt. Egy 1455-iki örökösödési szerződésben, melyet az imént említett Sulyok testvérek a kői káptalan előtt kötöttek a Marhárti Szántó családdal, szintén fel van sorolva a többi között Cheb és Kis-Cheb. 1467-ben Mátyás király az előbbi egyezkedéseket megerősítette, s így a kői kápt. Sulyok Györgyöt, ennek három fiát s Andrást bevezette többi között Cheb és Kis-Cheb birtokokba. 1493-ban György plebános említtetik Csében. 1508-ban II. Ulászló király új adománylevelet ad ki Lekcsei Sulyok Ferencznek s testvéreinek Cseb és Kül-Cseb stb. birtokokra nézve. Az 1522. évi bácsmegyei dézsmajegyzékben Cheb is fel van sorolva. Az 1543. évi érseki urbáriumban Cséb is említtetik. A török defterek a bácsi nahijében felsorolják Csébet is 1554-ben hét, 1570-ben 12, 1590-ben 22 adózó házzal. 1702-ben Cséb is fel van sorolva a kamarai falvak jegyzékében. Cséb a Rákóczi-féle mozgalmak alatt elpusztúlt s ezután csak mint kam. puszta fordúl elő. 1730-ban kezdődött meg az újra-telepítés. Egy Pradivoj Berszek Csanin vállalkozik arra, hogy telepítvényeseket hozzon. Az 1768. évi kamarai mappán Cséb-puszta határában, a Duna mellett levő palánkai út mentében, 81Keresztúr puszta mellett van egy Klisza (régi templom). Ettől keletre egy régi templomhely, ettől éjszakkeleti irányban, a hol az obrováczi út a palánkaiba megy át, ismét van egy régi templomhely. Cséb puszta felett, a kelet felől jövő pirosi és glozsáni út Csardaklia faluba visz, melyet a nép helytelenűl Cséb-nek is nevez. Csardaklia keleti oldalán van a Gaj-erdő. E terület éjszaknyugati végében, Joszan puszta mellett van a falu régi helye. A terület éjszaki része Bulkesz alatt a Kesze puszta. Cséb a vele együtt a török időben is fennállott, de elpusztúlt Csardaklia szerb falu helyére épűlt, nem pedig a régi Cséb puszta helyén. 1791-ben Márfi Lipót vette meg a kamarától e birtokot (honnan 1801-ben 100 család ment át Nádaly pusztára) s 1803-ban ismét betelepítette. Márfi csak fogadott fiút hagyván hátra, a kir. fiskus ezt nem engedte az örökségbe, hanem a birtokot terhelő adósságokat kifizetve, 1809-ben Polimberger Józsefnek adták zálogba. Cséb még 1828-ban is a Polimberger családnál volt zálogban. Később női hozomány útján a Bezerédy család birtokába jutott. A község határa 5783 hold, melyből a községnek 512, Bellán Mihálynak 296 és Dungyerszki Lázárnak 2606 holdja van, továbbá sör- és szeszgyára, gőzmalma és csínos úrilaka melyet még Bezerédy Miklós építtetett. Ide tartozik még Saroltapuszta (eddig Dungyerszki puszta néven is) Bellántanya. Dunacséb határában feküdt Csardaklia község, annak a nevét tartotta fenn a későbbi puszta. Ez a helység különben azonos volt Szent-Jakab nevű faluval. Szent-Jakab nevével 1431-ben találkozunk először, a mikor a Szentjakabi család névadó helysége volt. A XV. század vége felé a Ripaki Oláh családot uralta a falu (1489.), 1507-ben a Thegzes család innen vette előnevét. 1590-ben Szent-Jakab, másként Csardaklia a neve és így említik a török defterek is. A falu ezután többé nem szerepel. A mikor 1740 tájban a palánkai határőri miliczia birtokában találjuk, már csak puszta. – Volt e tájon még egy helység: Göd, de ez is elpusztúlt. 1455-ben a Lekcsei Sulyok családé volt. Az 1900. évben tartott népszámlálás adatai szerint Csében volt 2413 lélek 372 házban. Anyanyelv szerint 61 magyar, 2006 német, 263 tót, 83 szerb, vallás szerint 2072 róm. kath., 66 gör. kel., 269 ág. ev., 6 ref. A községben fennálló róm. kath. templom 1822-ben épült. Van egy vert ezüstkelyhe, melyet Polimberger Sándor 1802-ben ajándékozott az egyháznak. Van itt tűzoltó-egyesület, róm. kath. olvasókör, polgári olvasóegylet, gazdakör, előlegezési egyesület, végre kévekötél és kötélárú-gyár. A községben van posta- és távíró-, de a vasúti állomása Palánka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages