Alaktan.
Alaktan.
II. Alaktani sajátságok. A személynévmások többes alakjai a következők: mink (mi), tik (ti), űk (ők); tárgyesetei: éngëmet, tégëdet, űtet, minket, tiktëket, űket. Személyes birtokragos alakjai teljesebbek: üvéje (övé), üvéjük (övék); több birtok esetében: ënyimek, de tietëk, üvéjük. A személyes birtokragos névutók szintén teljesebb alakjukkal szerepelnek: föléje, melléje, hozzája, elejbe.
Az l denominális igeképző előtt álló magánhangzók és az ít, úl, űl igeképzők hangzói is hosszúak (doból, mázól; tanít, fordúl). Az ít képző ajt alakban van meg ebben: hasajt (hasít); az aszt pedig íszt alakban (szakíszt); a frekventativ koz, köz dz-vel (birkódzik).
Az igeragozásnál csak a jelen időt és a t végű múltat ismeri nyelvjárásunk. A feltételes mód első személye mélyhangú igéknél mindíg így hangzik: írnák (írnék), innák (innék), a tárgyas ragozás többesének első személyében: megírnánk (megírnók). Az a-ra végződő főnévből képezett ige jelentő módú jelen ideje harmadik személyében és felszólító módjában z-vel: tréfázik, pipázik; vacsorázzak, vacsorázzá. Az ít képzős igék a felszólító módot kétfélekép alkotják: tisztíjja, tisztíjjad és tisztíccsa, tisztíccsad. Jellemző sajátsága a felsőbácskai nyelvjárásnak, hogy a határozói igenév képzőjének (-va, -ve) v-je elvész: irrâ (írva), írral. Az ikes igék első személyének ragja mindíg k: ëszëk, ënnék, ëgyek. A második személy sziszegőknél az l pótlására megnyúlt magánhangzón végződik: iszó (iszol), ázó (ázol); másféle igetövek után sz: írsz, pipász. A felszólító és feltételes módban mindíg hosszú magánhangzón végződnek: igyá (igyál), inná (innál); füröggyé (fürödjél), fürönné (fürödnél).
