Búcsújárás. A fonóban. Kölcsönmunka. Kártyázás.
Búcsújárás. A fonóban. Kölcsönmunka. Kártyázás.
Társas ünnepek. A búcsújárás a nép katholikus részének élénken érzett vallási szüksége. Nagyobb útra is elvezeti őket. Porosan, fáradtan róják az útakat, elűl zászlósan, kereszttel a lányok, legények, mögöttük az előéneklőjük, körülötte a férfinépség levett kalappal, mögöttük az asszonyok olvasót pörgetve. Kis távolságra gyékénysátras szekerek karavánja halad ruhával, eleséggel. A délvidékiek, különösen pünkösd előtti szombaton, Doroszló szentkútjához zarándokolnak el, az éjszakiak közelebbre eső kegyhelye a Baja melletti Vodicza. A távolabbi Gyűdre (Baranya vm.) Krisztus menybemenetele napján, pünkösdkor, Szentháromság vasárnapján látogatnak el. Ha helyben van a búcsú, előre sütnek-főznek, mert vendégűl várják a más falun lakó rokonokat. – A fonóház divatja sem múlt még el. A dávodi lányok még novemberben összeszedődnek és harminczan, negyvenen kibérelnek egy házat. Kevés pénzbeli fizetésen kívűl mindegyik egy-egy rokka csepűt is ád a háziasszonynak. Esténként azután rokkásan beállítanak és énekléssel, játékkal űzik el az egyforma munka unalmát. A legjobb nótás lány rákezdi, a többi utána énekli. A nótára a legények is beszállingóznak és legelőször is sorba eljárnak pazderját rázni, azután mindegyik leűl a szeretője mellé. Egy szélrül az ólmos pálczát odateszi a szélső lány rokkája alá, megállítja és a leányt elküldi csókolni. Ez s után a többi is, sorba csókolja a legényeket. A melyik ellenkezik, annak elvágják a rokkája zsinegjét. Ha kevés a legény, a leányok játszanak. Felöltöznek czigánynak, czigányasszonynak, ellátogatnak a másik fonóházba. Vasárnap este az egyik legény összefon egy törűlközőt „lafagynak”, odaáll vele az ajtó mellé és ezt mondja: „Kútba estem.” Erre egy leány hozzá megy, megcsókolja és ő marad a kútban. A „lafagyos” kérdi tőle: „Ki húzzon ki?” A leány szeretőjét híjja, azt megcsókolja azután az marad a kútban. – Egy játékuk a „párosi játék”. A legények sorba leűlnek, a lafagyos hajt mindnyájának párt, kit a legény kér. Azt kérdi azután: „Szereted-e párodat?” A legény azt mondja, hogy nem szereti. „Gát kiét?” – „A Simon Jánosét”. – A lafagyos elmén Simon Jánoshoz: „Kérik, János, az asszonyt.” – „Kicsoda?” – „Horvát Imre.” – „Annak nem adom.” Erre Horvát Imre kinyújtja a kezét, a lafagyos pedig belevág egyet a tenyerébe pöcsétűl. A legény azután a lafagyossal Simon János tenyerére rendel huszonötöt. A melyik az ütést nem akarja állani, lemond a kívánt párról. – Így múlik az idő tizenegy óráig, a mikor szerteoszlik a társaság, s minden legény hazakíséri szeretőjét. Másutt (Bácskertes, Bácsgyulafalva, Veprőd, Doroszló) a vasárnap délutáni táncz divatozó. Tánczaik, a melyeket egyéb összejöveteleik alkalmával is ropnak: a csárdás, a lengyelke, polka; zenéjök a trombita, tambura s csak ritkábban a czigányzene. – A móvába-dolgozás, a székely kaláka mása, fizetés nélkül, egymásnak kölcsönösen végzett munka, (szántás, kukoriczafosztás). Bácska sok helyén megvan még e jó szokás. Néhol a gazda ilyen alkalommal háza elé zászlót vagy zöld galyat tűz, vagy pedig valakit megbíz a szándéka közhírré tételével. A munkáért, a mint említettük, nem fizet, hanem a munkásokat enni és innivalóval vendégeli meg. Akárhányszor tánczra perdűl a lakoma után az összeverődött társaság. – Kártya. Az utczán, a házak elé kiállított asztalok körűl való kártyázás divatja nem magyar, inkább szláv, bár a németség körében is kedvelt szórakozási módjuk vasárnap délutánonként az öregeknek. Gomboson minden 10–15-ik ház előtt űl egy csoport s játszsza az „oplitán”-t. Nem pénzre játszanak: a vesztő pár födetlen fővel űl, mert szolga.
