Népmese.
Népmese.
„Vót a világon ëk kakas, annak vót ël lába, mëg ëgy szárnya. Azon sántikál, osz kikapart ën nétykrajczárost. Akkó elindút azon a nétykrajczároson mulatni. Amim mén, rátalál ëf farkasra. A farkas kérdëszte tűle: hová mész të kakas?
– Ęmé ezën a nétykrajczáron mulatni.
– Én is ęmék veled.
– Hágy gyere, ha ję nem fáraccz.
akkor osz tovább mëntek, osz rátaláltak ëk kutyára. Kérdëzi a kutya: hová mész të kakas?
– Hát ęmék ezën a nétykrajczáron mulatni.
354Akkor osz ëggyütt tovább mëntek, osz rátaláltak ër rókára. Evvę jis tovább mëndëgétek, osz rátaláltak ëgy árokra. Akkor osz aszonta ja kakas, hogy a ki jeszt átugorja, az ęmén vele mulatni. A kakas körösztű jugrotta, a többijek mëg bele jestek.
Mikó mëgéhësztek, akkor ękezdi ja róka: róka néni szép név, farkas bácsi szép név, kutya jan nëm szép. Azt ëgyük mëg. Mëg is ëtték, de ja róka ętëtte ja kutya csontját másnapra. Másnap mikó ropogtatta ja csontokat, kérdëzi a farkas: mit ëszö te róka néni?
– Hát kicsavartam a bélëmet, oszt aszt ëszëm.
– Csavard ki jaz ënyimet is, majd én is ëszëm.
A róka mëktëtte, kicsavrta ja bélit, osz a farkas mëgdöglött. Akkó magányosan maradt a róka. Még a farkasba tartott, addig csak jó vót, de jasztán éhës lëtt.
Âra szádogát ëm madár, vótak néki jaz árok partyán kis madaraji, de jën nagy róka már harmacczó mëgëtte űket. Sírt-ritt a madár, osz a róka kérdëszte tűle, mé sír? Akkor ęmeséte néki ja madár, hogy ën nagy róka má harmacczó mëgëtte az ű kis madarajit. Ez a róka asszonta neki, hogyha űtet kivëszi a zárokbú, akkó mëgőrzi a kis madarakat. Akkó kivëtte ja zárokbú ja madár. A róka mëg aszt tanácsóta neki, hogy a fa alá temesse el űtet a falevelek alá, hogy csak az egyik füle lácczon ki. A madár úgy is tëtte. Később az a nagy róka, aki jazelőtt is mëgëtte ja kis madarakat, oda mënt, hogy mëgint mëgëgye űket, osz a másik róka fülejit a kis madaraknak níszte, osz bekapta. Akkor a róka fölugrott, mëkkapta aszt a másikat, osz mëgëtte. A madár gyerëkeji mëg mëgmarattak.
