Nyelvi sajátságok.
Nyelvi sajátságok.
Miként ruházatukban és külső megjelenésükben, úgy különböztek bejövetelük idején nyelvben, erkölcsökben, szokásokban s jellemükben egymástól.
Ama számos tájszólás közűl, melyeket szóbeli érintkezésöknél használtak, legelterjedtebb volt a rajnai tájszólás, melyet a pfalziak és zweibrückeniek, valamint a Hessenből valók beszéltek, kik különben is a lakosságnak zömét alkották; ezután következtek a württembergiek széles sváb tájszólásukkal, kik az „i” betűt nemcsak az „ip” és „it” összetételekben, hanem általában is „ich”- (a magyar s)-nek ejtették; továbbá a frank tájszólás, „lich” és „chen” kicsinyítő ragjaival, „lichen” összetételével s „ie” és „ei” kettőshangzóival, melyek nem „i” s „a”-ra, hanem „äi” és „e”-re változnak a kiejtésben. Elterjedt volt még az elzászi és lotharingiai tájszólás, számtalan franczia szavaival: plässiren, atrapiren, parliren, stb. Majd két generácziónak kellett kihalnia, míg a nyelvi különbség elsímúlt s általános érvényre jutott a mai egységes tájszólás, mely legközelebb áll a rajnai tájszóláshoz.
