Esketés.
Esketés.
E dalokat a dudások kísérik. Majd a dever kocsira ülteti a menyasszonyt, a násznagy mellé. A többiek is elfoglalják helyüket. Bús dalok és szűnni nem akaró rivalgások között érkeznek a templomig. Ott leszállva, a dever a menyasszonynyal, a kúm a sztári szvattal és vőlegénynyel az oltárhoz mennek, hol a gyűrűváltás történik. Az oltárt először a pap hagyja el, utána a házasulandók, azután a kúm és sztari szvat. Nagy, égő viaszgyertyákkal s egyházi dalok éneklése mellett, a templom közepére mennek, hol az egyházi jelvényekkel ellátott asztalnál a pap a házasulandók kezeit, a dever által vásárolt selyemkendővel összeköti, s a nyoszolyóleányok az új pár fejét és vállait betakarják a kúm, sztári szvat és dever által vett preveszekkel (egész vég, ruhának való selyem vagy más szövet). Ezután a pap először a vőlegény fejére teszi föl a koronát e szavakkal: „Istennek szolgája, megkoronázlak Isten szolgáló leánya számára.” Majd a menyasszony fejére teszi föl a koronát e szavakkal: „Isten szolgálója, megkoronázlak téged e férfi nejévé. Légy kísérője és társa ez életen át!” Ezért a szerbeknél az esküvést házassági koronázásnak is nevezik. A koronák a szertartás befejezéséig az ifjú pár fején maradnak. A gazdagoknál aranyból vagy ezüstből, a szegényeknél más érczből készűlt koronákat használnak.
Az esketésnél a pap az új párnak vörös borral telt s a dever által vásárolt pohárból háromszor ad inni áldozásképen, nemcsak emlékeztetésűl a kánai menyegzőre, hanem, hogy a közös ivás az öröm és üröm közösen ürítendő poharának jelképe legyen. A kúm és sztári szvat tanúkúl állanak a jegyesek mögött, égő gyertyát tartva kezökben. A szertartás bevégeztével ezek hozzájok fordúlnak és kezüket megcsókolják.
