Népszokások.

Teljes szövegű keresés

Népszokások.
Az év bizonyos szakához kötött népszokások közűl a kalászjáték (kad sze hvataju szlámke) sajátságos aratási mulatság. A legényekből és leányokból álló aratókat megszámlálják. Egy közülök félannyi kalászt vesz a kezébe, mint a hányan vannak, még pedig úgy, hogy a kalászcsomót középen markolja meg. Ekkor a kiálló végek közűl mindenki megfog egyet-egyet, s miután a kalászjátékdalt, vagy ms effélét elénekelték, a csomótartó a kalászokat elereszti. Azoknak, a kik ugyanazon szalmaszálnak a két végét fogták, szabad a csók.
Szokás a szerbeknél, hogy a száraz esztendők nyarán tiz-tizenöt leány házról-házra jár s minden ház előtt olyan dalokat énekelnek, melyekben esőért könyörögnek. A leányok egyike ingre vetkezik, azután köntös helyett régi füvekkel, falevelekkel, fűzágakkal, virágokkal úgy elborítja egész testét, hogy még a szeme sem látszik ki. Az így beburkolt leányt dodolá-nak nevezik. Nagy gyorsasággal szokott jobbra-balra forogni, s a többiek ugrándoznak, dalolnak körüle: Ó, dodola, dodola, mi kellene te néked? – Egy jó kanna vizecske. – Jó Istentől esőcske. – Addig énekelnek, míg valaki ki nem jön a házból s a dodolára egy csöbör vizet önt. Ezután vígadozva, hujjázva, tovább mennek énekelve: Mi megyünk a falun átal, – Fenn a felhők égen átal, – Mi sietve, ők sietve, De ők gyorsabban futottak. – Bort, búzát, beharmatoztak.
A dodola elnevezést csúfolódásra is használják, például: ha a gyermek bemocskolja magát, az dodola; ha a felnőttek vagy öregek magukra nem illő ruhát vesznek fel, mely elcsúfítja őket, azokra is azt mondják: dodola. A papucshőst is dodolának nevezik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages