Vendéglátás.
Vendéglátás.
Vendéglátás. (Poszélo.) A szerb nép búslakodásra hajló lelkülete mintegy megkívánja, hogy évközben néha néhány víg napot is lásson. Ilyen a poszélo is, midőn valamely szerb gazda rokonait, barátait és jó ismerőseit összehívja, hogy velük néhány kedélyes órát töltsön, s egészségökre bort igyék. Hogy a gazda vendégeinek kedvében járjon, elhozatja a mellőzhetetlen dudás mellett, a tamburásokat is. A gazda két kezére támaszkodva, figyelmesen hallgatja őket, s elmerengve zenéjükön, dalaikon tán ítéletnapig is, ha a vendégek nem figyelmeztetnék: „Domatyine drági, doneszder nam dobra vina iz podruma.” (Drága gazdánk, bort hozass a pinczéből, még pedig a javából.) Majd a felköszöntések sora kezdődik: „Pi, brate, pi, al sze ne opi!” (Igyál barátom, igyál, de le ne idd magad!) A hány csöpp bor öblíti torkodat, annyi évig élj!
Majd a gazda felszólítja a menyét, meg a leányait, ha vannak, hogy énekeljenek valamit. A felszólítottak azután kis huzakodás után, rágyújtanak szebbnél-szebb dalokra.
E közben reggel felé jár az idő. A vendégek menni akarnak. A gazda azonban marasztalja őket. Feleletűl a marasztalásra a vendégek kórusban éneklik, hogy:
Kiki poharat kezébe, – Gazda! Bort vendég elébe! – Igyunk hajnalhasadtáig, – Jó borodnak elfogytáig. – Aztán, gazda, jó éjszakát! – Holnap ismét látjuk egymást!
Megtörténik, hogy az ilyen vendéglátás több napig eltart, a mi nem vehető rossz néven az olyan gazdától, ki egész éven át fáradhatatlanúl dolgozik.
