Honnan jöttek?

Teljes szövegű keresés

Honnan jöttek?
Bennünket első sorban az érdekel, hogy mikor, honnan és kiknek a vezetése alatt jöttek új hazájokba, Bács-Bodrog vármegyébe? Vannak horvát etnográfusok, a kik a sokaczokat a honfoglaláskor itt talált szláv népek leszármazottjainak tartják. Állításukat azonban nem tudják bizonyítani.
Nem osztjuk azt a nézetet, hogy ők csak Budavára visszafoglalása után vándoroltak ide, mivel a török hódoltság első évtizedeiben már találunk itt sokaczokat, ha nem is oly tömegesen, mint 1686 után, de szórványosan már itt voltak.* Általánosan elfogadott tény és komoly vita tárgya nem is lehet, hogy ők a velök rokon, egyfajú testvérnéppel, a bunyeváczokkal, Bosznia-Herczegovinából jöttek.
Ibrisimovics Marin belgrádi püspök 1648-ban kánoni látogatást teljesít közöttük és a bérmálás szentségét osztja ki.
Nem lehetetlen, hogy egy része Dalmáczián át vándorolt ide; de nem ennek őslakóiból szakadtak, mert a XVII. század elején nagy rajokban özönlötték el Dalmácziát a menekülő bosnyák ráják, hűséges vezetőikkel, a bosnyák ferenczesekkel. Vagy szűknek, vagy nem elég termékenynek találták az ottani területet a dalmácziai Sinj körűl, a Cetina baloldalán, s fölkerekedve, új hazát kerestek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages