A zentai gimnázium.

Teljes szövegű keresés

A zentai gimnázium.
Alkotmányunk visszaállítása után Zenta r. t. város az 1870. évi június hó 10-én hozott határozattal hatosztályú polgári fiúiskolát állított fel, de már az 1874–5. tanévben erős mozgalom indúlt annak gimnáziummá való átalakítása ügyében. A törekvés el is érte czélját, mert a polgári fiúiskola a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium engedélye alapján gimnáziummá átalakíttatván, 429működését az 1876–1877. tanévvel meg is kezdette. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a zentai gimnáziumnak az 1881–1882. tanév kezdetétől a nyilvánossági jogot végleg megadta.
Az 1894–1895. tanévben az intézet tanulóinak száma 204-re emelkedvén, a városi képviselőtestület 1895 február 9-én az algimnáziumnak fokozatosan főgimnáziummá való kifejlesztését elhatározta. E határozat alapján az V. osztály 1897. szeptember 1-én, a VI. osztály pedig egy év múlva nyílt meg.
A város közönsége 1898-ban anyagi erőtlenség miatt a gimnáziumnak államosítását és nyolcz osztályra való kifejlesztését és a mennyiben az államosítás keresztűlvihető nem lenne, az intézet kiegészítésére és fenntartására államsegély engedélyezését kérte. A nyolcz osztályra kifejlesztendő községi gimnázium állami segélyezésére vonatkozó szerződést őfelségének az 1902. évi február hó 27-én kelt legfelsőbb elhatározása alapján jóváhagyták. A jóváhagyott szerződés a várost a főgimnázium részére a gimnáziumi épületnek 80,000 kor. költség erejéig való átalakítására és kibővítésére kötelezte. A város az épületet a szerződés értelmében felépíttette és állami segély mellett a VII. és VIII. osztály megnyitásáról is gondoskodott. Az államilag segélyezett községi főgimnázium élén most Szűcs Lajos igazgató áll.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem