A török hódoltság.

Teljes szövegű keresés

A török hódoltság.
A szultán Magyarországon még 1543-ban török hódoltságot alapított s így Szabadka is török fönnhatóság alá kerűlt. Közigazgatásilag a török a meghódított országot helytartóságokra (ejalet), ezeket kerületekre (szandzsák), s ezeket ismét járásokra (nahije) osztotta. Különben e vidékre vonatkozólag e korból kevés adatunk van. Szabadka valószínűleg Szegeddel egy időben 1542-ben adta meg magát a töröknek. Szabadka, mint nagyobb helység, melyben erőd is volt, a szegedi szandzsákság egyik járásának főhelye lett. A szabadkai nahije egész Szenttamásig terjedt s mintegy 31 helység tartozott körébe. A sokféle adótól, vad portyázóktól kifosztott nép Szabadka környékéről a messze terjedő pusztákra menekűlt s ott földbevájt üregekben (zemunicza) rejtőzött. Az itthonmaradtak pedig sínylették a sok kapuadót, tizedet, fejadót, fűpénzt s az örökös büntetéspénzeket.
A szegény nép nemcsak háború idejében, de békében is ki volt téve az örökös háborgatásoknak. Ilyen volt többek között a nőrablás is, a mivel a török igen félelmessé tette magát. Ezért a leányokat s az egész lakodalmi menetet ilyenkor fegyveres kiséret vette körűl s oltalmazta esetleges megtámadtatások ellen, a minek emlékéűl napjainkban is divatban van a bunyevácz lakosságnál a musztulundzsia (lovas vőfélyek).
A földesurak itteni birtokaikból bár kiszorúltak, mégis igyekeztek legalább jogczímöket megőrizni s ezért beérték a legcsekélyebb adóval is. Hogy épen Szabadkának magyar földesura: Török Bálint fia s örököse, Ferencz legalább csak annyiban is gondoskodott volna e helyről, hogy jogát érvényesíthesse, erre semmi adatunk sincsen. Igy Szabadka hihetőleg csak a töröknek adózott.
A súlyos adózás s robotolás elől a lakosság lassanként eltávozott a városból s ezek helyét új népek, a szerbek foglalták el, a kik terméketlen hazájukat szívesen cserélték fel a bőtermő magyar síksággal, mint a milyen Szabadka s vidéke is volt. A török szívesen befogadta őket, mert volt, a ki a földeket részére mívelje, mivel maga csak katona lévén, a gazdasággal épen nem törődött, a földmívelésben nem lelte örömét.
Igy pusztúlt a másfélszázados török uralom alatt a magyar Alföld s vele Szabadka magyar lakosságával, míg végre 1686-ban elkövetkezett Magyarország felszabadulása s a félhold uralma lehanyatlott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages