A város határa.

Teljes szövegű keresés

A város határa.
Szabadka birtokterületének nagyobb részét, nevezetesen a várostól éjszakra, keletre és nyugatra, futóhomok fedi, a melyet idővel részben erdőkkel s szőlőkkel beűltetve, megkötöttek. Alkotórészeire nézve a homok itt háromféle, ú. m. fekete, sárga és futó-homok. Felszíne általában hullámos, kavics és csiga kevés fordúl elő benne, míg szíksótartalma igen nagy. Belterületi talajfelülete igen szaggatott jellegű, a mennyiben éjszak-déli irányban domblánczolatok vonúlnak rajta keresztűl, melyek a város belterületét eredetileg több völgyre osztották. Az egyik, a Rogina bara, közvetetlen a vasúti állomás előtt terűlt el, de csatornázás útján innen a vízet elvezették, mocsaras helye sokáig sertéspiacz volt, mígnem 1888-ban teljesen feltöltötték s parkozták, többi részét pedig házhelyeknek adták el s így a város legszebb részeinek egyike lett. A Mlaka és Jaszi bara nevű lapos völgyek még most sincsenek feltöltve.
Az erek száma szintén nagy, de csak három, a Csík-, Kőrös- és a Krivája-ér érdemel figyelmet, a többiek sekélyek s csak esőzéskor van bennök víz.
Szabadka tavai közt legnagyobb a Palics-tó 996 kat. holdnyi területével. Szíksós vize görvélykóros betegségek ellen jó eredménynyel használható. Vizében sok hal is van, nevezetesen kárász és ponty; a tó szélei náddal vannak benőve, kivéve az éjszaki partját. Palics tavának lefolyása a tőle keletre fekvő Vér taván át történik, a honnan a fölös víz ismét egy árkon át folyik le a tőle keletre fekvő Ludas tavába, a hol igen jó nád terem. Vizének sós ízétől kapta nevét a Ludas tavától nyugatra fekvő Sós-tó, melynek kiszáradásakor nagymennyiségű szíksó borítja medenczéjét, melyet azelőtt söpörtek is. A várostól éjszak-nyugatra mintegy öt kilométernyi távolságra a kb. 100 holdnyi területű Kelebiai tó fekszik. Fölös vize a várostól éjszak-nyugatra húzódó Nagyréten át Palicsra vonúl.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages