Abszolutizmus kora.

Teljes szövegű keresés

192Abszolutizmus kora.
1849 márcz. 4-én Szabadkát még az a csapás is érte, hogy az akkor kiadott birodalmi alkotmány alapján az ország testéből kiszakított szerb vajdaságba jutott s élére Majerhofer Ferdinánd kerűlt, mint tartományfőnök. Az új kormány a városi tanácsnak a forradalmi korszakban tett s mostanáig is kihatott intézkedéseit mind megsemmisítette s elrendelte, hogy fölfelé kizárólag a német, a jegyzőkönyekben a német és dalmát nyelvet használják. Zomborcsevics Ferencz tanácstag erélyes fellépésére azonban legalább a jegyzőkönyvek magyar nyelvét mégis visszaállították.
1850 szept. hóban egy másik, szintén ideiglenes szervezetet hoztak be, mely a törvénykezést a közigazgatástól teljesen elkülönítette. Ez ideiglenes állapot tartama alatt hozták be a telekkönyv intézményét, a pénzügyőrséget s a csendőrséget. Utóbbiak azonban csak 1853-ban kerűltek be Szabadkára s az iskolaépületben kaptak szállást. 1857-ben telekkönyvi törvényszéket is állítottak fel a gimnázium épületében és kataszteri földbecslő-biztosok is működtek itt a földek osztályozása czéljából.
1853 májusban ismét egy újabb szervezet lépett életbe. A szerb vajdaság és temesi bánság számára Temesvárott kir. és csász. helytartótanácsot állítottak fel, élén egy katonai kormányzóval. A tartomány öt kerületre s ezek ismét járásokra oszlottak; így a zombori kerület alkotórésze volt a szabadkai járás is. Az igazságszolgáltatást Szabadkán és környékén külön járásbíróságra bízták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages