Czímer.

Teljes szövegű keresés

Czímer.
Az új privilégium némi változtatással meghagyta az eddigi czímert. A felső kék mezőben t. i. felhők közűl Szűz Mária tűnik elő skarlátszínű ruhában, karján a kis Jézussal, előtte Szt. Teréz karjait Jézus felé terjeszti ki. Az alsó mezőben kettős farkú, aranyszínű oroszlán ágaskodik, jobb felé kardot tartva. A czímer fölött korona van. A körírat: „Sigillum Liberae et Regiae Civitatis Maria Teheresiopolis.” Ez a pecsét most is használatban van, de a körírat magyar.
Miután Vlassics András királyi biztos a szabadalomlevelet 1779 szept. 21-én ünnepélyesen kihirdette, megalkotta a város bírájából s a 12 tanácstagból álló városi hatóságot. Az első új bíró Vojnics Lukács lett. A tanács most azon volt, hogy minél több iparos és úri népet édesgessen a városba, hogy némi városias színt adjon ennek a leginkább földmíveléssel foglalkozó falusi helységnek. Ezért a telepedést főleg az iparosoknak és kereskedőknek nagyon megkönnyítik, majd a kalocsai káptalan vezetése alatt 1780 jan. 10. és következő napjain az új szab. kir. város közönségét az egész földterület birtokába is beiktatták. Ez alkalommal a szomszédos birtokosok több óvást emeltek, de ezeket a kamarához utasították.
A város ezekután a váltságdíj beszerzése végett a földbirtokot mind összeíratván, kisebb-nagyobb részletekben örök áron a városi polgároknak adta el és pedig a városi telket négyzetölenként 6 dénárért, egy kapa szőlőt 1 frtért, külső földek lánczát 3–4 forintért. A jó föld olcsósága vidéki és főrangú urakat is édesgetett ide, a kik terjedelmes földbirtokokat vásároltak. Igy vett báró Orczy Ludas pusztán, Redl Ferencz pedig Kelebián nagyobb birtokot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem