Szabadságharcz.
Szabadságharcz.
Ily viszonyok s törekvések között érték Szabadkát az 1848 márcziusi napok, a midőn riadó örömmel fogadta a város a független magyar felelős minisztérium kinevezését s a nemzeti szabadságnak békés úton történt kivívását. Márcz. 19-én 191rendkívüli nyilvános közgyűlést tartottak, melyen felolvasták s megmagyarázták a pesti 12 pontot, a közbéke fenntartására pedig 500 gyalogosból és 200 lovasból polgárőrség alakúlt.
Majd, midőn a kamarilla által felbújtott nemzetiségek ellen fegyvert kellett ragadni, a honvédseregbe is több szabadkai ifjú felcsapott, elsőnek Vojnics Géza, kit főleg az úribb osztályból többen követtek s számuk júniusban már 54-re emelkedett. Az állam pénzszükségletén segítendő, Szabadka népe vetekedve vitte ékszereit, drágaságait, arany s ezüst asztali eszközeit a városháza előtti emelvényre, úgy hogy november hó végén már mintegy 10,000 frt. érték gyűlt egybe, melyhez még a város fényes ajánlata is járúlt, hogy az évi 40,000 frtnyi adón felűl honvédelmi adó czímén még egyszer annyit fog beszolgáltatni a kincstárba. A rendkívüli kiadások s a zavaros idők következtében a városi nagyvendéglő és a színház már elkezdett építése is bizonytalan időre abbamaradt.
A nemzetőrök ez időtől fogva egész nyáron s őszön át a vármegye déli részeiben a betörni készülő vad hordák ellen őrködtek különféle helyeken, mint: Szenttamás, Bács, Ókér, Novoszeló, Futak. Ugyanekkor a város katonai kórházakúl a helybeli és polgári kórházakon kívűl a gimnázium, leány- és rajziskola épületeit is lefoglalta, szeptember közepén pedig már a barátok klastromának felső szobáit is betegek számára kellett berendezni, míg a barátok egy része a városba ment ki lakni.
A szabadkai nemzetőrök júl. 16–17-én Ófutaknál érték el legszebb sikeröket, a hol 20–30 huszárral és egy század Don Miguel gyalogkatonával egyesűlve védték meg a dunai átjárást a ráczok ellen. Hogy pedig a vármegyében garázdálkodó ráczok Szabadkát is meg ne támadják, a tanács már előre gondoskodott és intézkedéseket tett a város védelmére s deczember végén a hadügyminiszter által kiküldött Laval mérnök vezetésével megkezdették a város körűlsánczolását.
Hogy a zavaros idők bénítólag hatottak a városra, az önként érthető. A sok katonaszállítással, élelmezéssel, szállásadással annyira igénybe volt véve a város lakossága, hogy az aratásra nem értek rá s a város folyton változó táborhoz hasonlított. Mégis, a nagy terhek ellenére, lakosság oly lelkesedéssel látta el az átvonuló csapatokat, hogy gróf Károlyi István nemzetőr főkapitány aug. 13-án nem győzte eléggé dícsérni Szabadka áldozatkészségét.
Az 1849. évben még mozgalmasabb események színhelye volt a város s buzgón készülődött a szerb támadók elleni védelemre, mivel a zombori ráczok Szabadkán át akartak egyesűlni a császáriakkal s így e várost minden áron el akarták foglalni. Bár a ráczok hajlottak volna a békés alkudozásokra, Szabadka mégis elhatározta, hogy utolsó csepp vérig megvédi tűzhelyét.
1849 márcz. 4-én érkezett meg a 4–5,000 főnyi szerb sereg Szabadka határához, a kaponyai csárdához, de Gál ezredes vezérlete alatt a következő napon Szegedről érkezett honvédség s a helybeli nemzetőrség által visszaveretve, három ágyújok, közöttük a híres Csicso hátrahagyásával futásban kerestek menedéket. A kaponyai hősök emlékezetére a csata ötvenedik évfordulója alkalmából díszes obeliszket emelt a város a Nemzeti Kaszinó palotája előtti téren, Paganini József honvédtűzér-százados sírját pedig 1866-ban külön emlékkővel jelölte meg.
Az 1849 ápr. 14-iki függetlenségi nyilatkozatot Szabadkán is kihirdették s közörömmel fogadták, a Buda vára bevételénél megsebesűlt honvédek javára pedig a lakosság körében 662 frt és két arany gyűlt össze.
