Térszíni viszonyok.

Teljes szövegű keresés

Térszíni viszonyok.
A Duna–Tisza köze éjszakról délfelé lejtő terület, melyen három részt lehet megkülönböztetni. Az éjszakin az egyes domborulatok, a Cserhát lősz borította nyúlványai, elérik a 300 m tengerszín feletti magasságot.* Ettől délre egy, a Duna völgyéből származó, futóhomokkal fedett terület következik, melyen a térszíni emelkedések már csak 110 és 140 m között ingadoznak és legnagyobb magasságukat (170 m) a terület déli határában érik el. A Duna–Tisza közének harmadik része egészen a vármegye határai közé esik és két félből áll, a melyek elég élesen elkülöníthetők egymástól. Az első, mely a Szabadkától Kula–Verbászig terjedő közt foglalja el, különösen éjszaki részében hepe-hupás, különben pedig egy meglehetősen sík, éjszaknyugatról délkelet felé lejtő, homokos lősz, illetőleg tisztán lősz-takarta lap, a melyet Telecska néven ismerünk. Határát Ujverbász és Kula vonalán a Ferencz-csatorna jelzi. Erre következik 2a Duna–Tisza közének legmélyebben fekvő területe, a vármegye déli fele, a Dunának és Tiszának ó-alluviális síkja, a melyet szintén lősz takar; ez utóbbiról alább még bővebben lesz szó.
Az Adriai tenger színe értendő a szövegben előforduló valamennyi magassági adatnál, ha csak más nullpont külön nincsen megemlítve.
A mondottak után nem tekinthetjük Bács-Bodrog vármegyét teljesen sík lapálynak, mint ezt a közvélemény tartja. A Telecskán kívűl ugyanis van a vármegye területén egy másik térszíni kiemelkedés is, a Titeli fennsík. Sőt e két legmagasabb terület között van még a Tovarisova és Petrőcz községek között elvonuló alacsony térszíni emelkedés, a mely ugyan alig 4–5 m.-rel haladja meg a Ferencz-csatorna szintjét, de mivel némileg vízválasztó szerepe van, felemlítjük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages