Vízrendszer.

Teljes szövegű keresés

Vízrendszer.
Most már áttérhetünk a vármegye folyó és álló vizeinek rendszerére, ha ugyan ilyenről általában szó lehet. Hiszen a Dunának és Tiszának a vármegyét határoló részein kívűl, nem tekintve e folyókat összekötő Ferencz, illetőleg Ferencz-József-csatornát, alig van egy-két olyan nagyobb vízere, a mely szárazabb időben is megtartaná a vizét. Igaz, hogy ezek a vízerek tavaszszal, a nagy hóolvadások idején oly bőven szállítanak vizet, hogy még malomhajtásra is alkalmasak, de ez az állapot csak rövid ideig tart, vizük mihamar megfogy, elpárolog vagy elszivárog, úgy hogy csak a száraz meder marad meg, vagy itt-ott egy-egy tócsa, mocsár az ú. n. „bara”, a melynek vize alig láthatóan folyik tovább. Ezek a „barák”* legnagyobb számban a Duna mellett, a vármegye nyugati részén, a vízerek pedig a telecskai lősz vidékén fordúlnak elő, a hol mély bemosásokban szállítják vizöket. Irányuk éjszaknyugat-délkelet. Az éjszaki homok-vidék, valamint a dunamelléki déli vidék szűkölködik ilyen vízerekben, sőt helyenkint egyáltalában nélkülözi őket.
Szerb szó; a jelentése tócsa, mocsár; a köznép álló és folyóvizekre egyaránt alkalmazza, mivel nyáron a barák önálló tócsák, a melyek az őszi, illetőleg tavaszi esőzések beálltával annyira megnövekednek, hogy legtöbb esetben áradást okoznak.
Egy alacsony térszíni emelkedés, a mint már előbb említettük, a vármegye területén vízválasztóként szerepel, a mely a vízfolyások egyik részét a Dunába, másik részét pedig közvetetlenül, vagy a Ferencz-csatorna közvetítésével a Tiszába juttatja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem