Büntető perek.
Büntető perek.
De nem kevésbé körűlményes, sőt sok esetben még bőségesebb szóáradatban fulladozó volt ugyanebben az időben a büntető perek lefolyása is. Teljesség okából erről is papírra vetünk valamelyes rövid vázlatot. A processus criminalis, – természetesen – feljelentéssel kezdődött, melylyel az illető panaszos szabályszerűen legtöbbnyire a vármegye első alispánját igyekezett szórakoztatni. Mint a polgári pereknél, úgy itt is, sokszor írigylésreméltó kényelmességgel, megindúlt a vizsgálat, melynek terhelő adatait, a mennyiben a rendelkezésre álló bizonyítékok ilyeneket szolgáltattak, a Zomborban tartatott fenyítő törvényszékek 456előtt, a vármegye „tiszti ügyvédje, mint fölpörös” olvas a panaszlott „alpörös” fejére. A tiszti ügyvéd teljes hívatalos felszereléssel jelent meg a törvényszék színe előtt, illő tisztelettel beterjesztvén a vizsgálat alatt kihallgatott tanúk vallomásairól felvett és az „alperes rab személy” önvallomását tartalmazó protokollumokat, kérve a „nevezett gonosztévőt legkeményebb kényszerénti bűntetésre kárhoztatni.” Erre, – miután a felek képviselői maguk írták be a bűnper jegyzőkönyvébe a mondókáikat, – az alperesért megjelent tiszti alügyész védekezett, a miként épen módjában állott, kérve alperest a „a vád levél alól általlyánosan felmentettni”. Mire ismét a felperes tiszti ügyvéd nyilatkozott s a netaláni alperesi ellenkérelem után a bíróság meghozta a maga ítéletét.
Abban a büntető perben, melyet az 1835-ik Esztendei Boldogasszony hó 20-ik napján Zomborban tartatott fenyítő törvényszék előtt Tekintetes Bács vármegye tiszti ügyvédje indított Kollár György, tolvajságról vádolt alperes rab személy ellen, felperes részéről Czabai Horváth Pál, a tettes Megye tbli Fő Ügyvédje jelent meg „hivatalból, az Igazság kiszolgállásáért”, míg a „vádolt rab személyt” Nemes Ivanits Elizeus tiszti alügyész képviselte. Az volt a vád, hogy Kollár uram, 1833-ik év ősz végével a kernyai határból, Vatsi József, – „már ez iránt megítélt gonosztévőnek társaságában, – három teheneket elidegeníteni, úgy nem különben azon évben és időtájban halasi határból Torma Mihály tulajdonához tartozott öt darab ökröket elorozni s így ismételt tolvajság bűnében keveredni bátorkodott.” Ennek okából a tiszti ügyvéd Werbőczy Hármas Törvénykönyve első részének 15-ik czíme és más törvény-czikkelyek alapján a legkeményebb büntetést kéri kiszabni.
1835-ik Esztendei Sz. Mihály hava 7-ik s több utána következett napjain Sz. kir. Újvidék városában e pör ítélet alá vétetvén, ítéltetett: „Kollár György alperes Rab ellen a kernyai három teheneknek Létics, máskép Csirke Mihály Czimborával való közös tolvajsága elegendő világosságra nem hozattatván, a próbák híjjányában ebbéli vád alól felmentetett. Azonban Torma József Halasi Lakos azon elveszett öt ökreinek, melyek kettejének bőreit, a most nevezett káros, a vádban forgó Kollár Györgytől lett Bírói elfoglalás után Törvényessen vissza kapta, nem annyira eltolvajlását, mint orozva Létits Mihálytól való által vételét a B) alatti önvallomásában önkénessen elismervén – Létits Mihálynak pediglen tagadó vallásával és az ökröknek, mellyeket adósságba által vettetnek állított, allatomos le vágásával, az elesmert orgazdaság vétkét egyenessen magára vonván, sőt a részére felhozott tanúságok által s ámbátor ezek, mint nem egész hitelű emberek ellen méltó kifogások lehetnének, ezen orgazdaságról tetemesen terheltetvén: Kollár György, mint illyetén lopások és orgazdaságok által ezen Törvény Szék igazságos bosszúját többször tapasztalt gonosztévő, a P. betű alatt bé perlett és hit szerént Torma József Halasi Lakos részére 940 frt megállapított kár mennyiségben terheltetvén, érdemlett büntetésűl harmadfél esztendei vasban és köz munkában, minden héten két napi kenyér és vízen való böjtölés mellett töltendő rabságra és fél esztendőnként 50 botütés szenvedésére kárhoztatott, teendő végrehajtás és tudósítás mellett Fő Sz. Bíró Vojnits Dániel Úrra bízattatván.”
1848 elején nem csekély fejtörést okozott Újvidék város tanácsának az a főbenjáró delictum, mely három emberéletet követelt áldozatáúl. A mikoron is Szabó János, újvidéki magyar ember, egy „kezesség mellett kibocsájtott városi rab és egyébként esméretes nyughatatlan és veszedelmes gonosztévő” kegyetlenűl összevagdalt két mit sem vétő szerbiánust: Trifkovics Riszta és Govrits Sztánkó belgrádi lakosokat. Magától értetődik, hogy ugyan ám parázs tumultus kerekedett ebből az összetűzésből, a magyarok és szerbek közöt azon melegében derekas csetepaté fejlődött ki, melynek hevében a szerb lakosság a két leghangosobb magyar atyafit: Dobos Józsefet és Rózsa Antalt még ott az utczán agyonverte, a fődelinquenst: Szabó Jánost „ismeretlen tettesek” még ezt megelőzőleg agyonszúrták. A városi tanács legott meghozta a következő végzést: „A bejelentett borzasztó bűntények Daun Benedek és Radisits Simon tanácsos urak hozzájárúltával további körűlményes vizsgálata a tudósító bűnfenyítő választmányra bízatván, ugyanannak további e részbeni körűlményes jelentése beváratik. Ezen sajnos eseményről méltóságos mocsai Csarnojetvits Péter temesi gróf és teljhatalmú királyi biztos úr is az eddigi vizsgálati irományok közlése mellett értesíttetik.”
457Azután közbejöttek a szabadságharcz viszontagságos eseményei, melyeknek hullámai valószínűleg az óhajtott körűlményes jelentést is elseperték. A bűnügy további lefolyása már a történelemé.
