Repositionális per.
Repositionális per.
A XIX. század első évtizedei alatt a következő volt a vármegyében egy nagyobb repositionális, vagy a mint akkori jellegzetes magyarsággal nevezték: visszahelyeztetési-per szabályszerű lefolytathatásához szükséges eljárás rendszerinti menete:
A felperes, ki vélt igazait megoltalmazni s a jogain ejtett csorbát kiköszörűltetni kívánta a vármegye karainál és rendeinél, elsőbben is beadta „alázatos könyörgését” (keresetét) a tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Első All-Ispány úrhoz, bőbeszédűen adván elő benne a tényeknek szerinte való állását. Az első alispán erre kibocsájtotta az idéző levelet, kitűzvén benne a megtartandó helyszíni tárgyalás helyét és határnapját. Az idézéssel megbízott vármegyei esküdt kézbesítvén alperesnek a jelzett levelet „a hozzá csatolt folyamodó levélnek hiteles mássával” – nyomban kiállította a „törvényesen végben vitt által adásról és értesítésről szólló és a fellyebb tisztelt felperes igazaihoz megkívántató, neve aláírásával és élő petsét nyomójával megerősített bizonyság-levelet”.
A helyszíni tárgyalás alkalmával alperes, – természetszerűen – ellene mondott a felperesi kívánalmaknak. Erre az alispán vezetése alatt megindúlt a vizsgálat, vagyis a bizonyítási eljárás a lehető legszélesebb mederben; kihallgatták a felhívott tanúknak rendszerint bőséges számát. Felperes ennek végeztével aztán benyújtotta a tekintetes „visszatételbeli” (repositionális) bírósághoz az előzetes eljárás során kihallgatott tanúk vallomásait feltüntető hiteles bizonyságlevelekkel és minden rendelkezésre álló bizonyítékokkal felszerelt „alázatos feleselését,” melyben előadja a perben addig kifejlett tényállást és „bényújtott rövid visszatételbeli könyörgő levelének kitételét” bebizonyítja.
Felperesnek a most jelzett perírata után alperes adta be a bírósághoz a maga „alázatos feleselését,” mely által az oltalmazásának fontosságát és erejét bémutatja,” – csatolván hozzá a saját ellenbizonyítékait, kérve felperest „keresetétől elmozdítani.” Majd ismét felperes „feleselt” per longum et latum s végűl alperes terjesztette be „második rendbéli alázatos védelmét.” Annakutána pedig a visszatételbeli bíróság a perbéli tényállás szorgos meglatolgatása után, és miután a felperes tanúbizonságainak vallástételei meghitelesíttettek, valamint a perben álló felek az ő „feleselő írásaikban” eléggé meghallgattattak volna, meghozta a maga ítéletét, melynek végrehajtásával a vármegye karai és rendei legtöbb esetben az első alispánt bízták meg.
Ilyen nagyszabású visszahelyeztetési per volt példáúl az is, melyet ő nagysága Pacséri Császár Sándor királyi tanácsos úr, tekintetes Temes vármegye második alispánja és a méltóságos királyi Tábla egyik közbírája, mint felperes indított néhai tettes Bács vármegye táblabírája Pacséri Császár Ferdinánd elmaradott özvegye, szül. Reichard Júliánna alperes ellen, Pacsér község egy-huszonnegyed részének az ő birtokába való visszahelyeztetése iránt, 1832-ben. A mikor is Almási Antunovits Albert volt Bács vármegyének első alispánja. Az alperes özvegy részére kibocsátott idéző levelet Almási Rudits Máté vármegyei esküdt kézbesítette s ő terjesztette be az ezt igazoló „jelentő levelet.” A vármegye főjegyzője ez időtájt Borsódi Latinovics Benjámin, főszolgabíró pedig Rudits Dániel volt. A vármegyei visszatételbeli bíróság 1832 esztendei Bőjtmáshava 17-ik napján hozta meg e perben a maga ítéletét, melynek rendelkező részét, – az akkori idők törvénykezésének egyik jellemző bizonyságaképen, – szószerint ide iktatjuk:
455„Minthogy a keresetben lévő Pacséri helység 24-ik részének felperes Császár Sándor úrhoz tartozandó valóságos tulajdonát – ennek boldogúlt báttya Cs. Ferdinánd úr, az irományok közt levő számos oklevél bizonyítása szerint, sem életében, de a végső Intézete világos szavai szerint – következett halálának esetjére sem hozta kétségben, sőt ezt, az ezen Bíróság elébe terjesztett feleletjeiben maga az özvegy, tudni illik az alperes fél sem tagadná, – s így a keresetben levő 24-ed résznek felpereshez tartozandó igazságos tulajdona kétségbe nem jöhetvén, midőn ennek haszonbérlő- és csak ugyan nem valóságos zálogúl, a mint ezt az alperes a Felperesi irományok sorában lévő barátságos egyezésnek világos értelmű tartalmai ellen állítja, – hanem zálog gyanánt való birtoka (utile Dominum ad instar pignoris) a meghalt Cs. Ferdinánd úrnak csupán csak életére terjesztetett, s ennek halálával a haszonbérlő Birtok megszűnvén, a Felperesre által bocsájtani világos szavakkal kiköttetett; – ezen felűl pedig a felperesi hitelesített s minden kifogásokat felűl múló tanúbizonyságoknak egyre czélzó vallásai azt szinte világosan bizonyítják: hogy az alperesnek férje és a Felperes közt alkotott, de az Alperes kezei közt lenni kellő szerződésnek erejénél fogva az alperesnek férje a Felperes részére esztendőként 300 forintokat haszonbér fejében fizetni kötelezve volt és ezt valóságossan egész azon ideig, míg az egész jószágot 1821-ik esztendőben a legnagyobb nyilvánsággal a felperesnek által adta, meg is fizette; s mivel így mind a tulajdonnak valósága, mind a bírtoknak használlása a Felperes részérűl ezen az alperes boldogúlt férje eránt való különös mivoltú helyheztetésében – elegendően volna bébízonyítva, – a Felperes ezen birtokrészének pediglen alperes által erőhatalommal és fellyebb bébizonyítottak szerént törvénytelenűl lett letartóztatása, úgy pedig a felperesnek öntulajdonábúl való erőszakos és törvénytelen kizárása, a felperesi oklevelekbűl – úgy az alperesnek önnön feleletjeibűl, valamint azon környülállásbúl is, hogy még most is az őtet nem illető erőszakos bírtokban benn vagyon s azt törvénytelenűl továbbra is folytatni kívánja, – világosan bébizonyíttatott, – ennélfogva a kérelem-levélben előhozott visszatételbéli Törvények – nevezetesen az 1802-ik Esztendei 22-ik és 1807-ik Esztendei 13-ik Czikkeljei rendszabásaihoz képest, a Felperes a keresetben lévő egy 24-ed résznek bírtokába visszatétetni rendeltetvén, az alperes a törvénytelenűl egy Esztendeig és a mi még azon felűl van, magának tulajdonított és végre hajtás alkalmával kinyomozandó birtok haszonvételének visszatérítésében – úgy ennek erőszakos letartóztatásával okozott s bírói képpen 22-ik szám alatt meghatározott kétszázhuszonhét (227) forintok 3 1/2 krokbúl pengő pénzben álló költségeknek visszatérítésében törvényessen marasztaltatik és mindenekre való nézve a végrehajtás elrendeltetik. Egyéberánt a mi az Alperes – minden tekintetben bizontalan zálogos summának Felperes részérűl állítólag tartozó lefizetése eránt támasztott követelését és a többi ehez hasonló kereseteket s kérdéseket illeti – ezek és jelenvaló Bíróság ítélete köréhez nem tartozván, – a rendes törvényes útra igazíttatnak. Költt Pacséron, 1832-ik Esztendei Bőjt más hava 17-ik napján. Antunovits Albert, ttes Bács vármegye Első All Ispánja, – Rudics Dániel tiszteltt Tttes Vármegye Fő sz. Birája, – Tomcsányi András, a fenn tisztelt Tettes Vármegye Esküttje.”
Miként az ítélet végrehajtásával megbízott Almási Antunovits Albert, Bács vármegye táblabírájának s ez esetben helyettesített alispánnak Pacséron, 1835-ik esztendei Szent Jakab hava 29-ik napján kelt s a megye karaihoz és rendeihez intézett terjedelmes jelentéséből olvashatjuk, a most közölt ítélet „a végrehajtásnak ellenállással való megakadályoztatása után, ugyan feljebb említett özvegy Asszonyság által kegyelmes megváltoztatás végett a főméltóságú magyar királyi udvari Kanczellária elébe vitetett, de Ő Felségének folyó (1835) esztendei május hónap 21-én 6742/522. szám alatt költ kegyelmes királyi meghatározott parancsolatánál fogva velejében helyben hagyatott”.
