Állami főgimnázium.

Teljes szövegű keresés

Állami főgimnázium.
Nagy fontosságú lesz a város fejlesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter által felépítendő állami főgimnázium, melyet internátussal kapcsolnak össze. Ez a magyarság szempontjából is fontos missziót lesz hivatva betölteni.
Az új főgimnázium és internátus a régi kórház telkén fog épűlni, melyet a város közönsége cserébe adott a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak a jelenlegi főgimnázium épületéért, kötelezvén egyben magát, hogy az építkezéssel kapcsolatos és utczanyitáshoz szükséges telkeket akár kisajátítás útján is megszerzi. Az építkezés 1909-ben megkezdődik, mihelyt az átköltözés a régi kórházból az új kórházba megtörténik. A főgimnáziumnak internátussal való egybekapcsolása azért oly nagy jelentőségű a magyarság szempontjából, mert hivatva lesz a sajkás-kerületben és Szerém vármegyében, különösen a vasutasok, de más magyar lakosok gyermekeit is, a magyarságnak megtartani, a mi az ily nemzetiségi vidéken kétszeres fontosságú. Az új főgimnázium és internátus egyike lesz a legmodernebb ilynemű intézeteknek az országban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages