Örmények.

Teljes szövegű keresés

Örmények.
Újvidék városnak egyik érdekes különlegessége az örmény plébánia. A templom és paplak jelzi, hogy valaha a mostaninál nagyobb számmal kellett lenniök az örményeknek, kiknek emlékét ma már csak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek őrzik. Az újvidéki örmény egyház keletkezését így adja elő az egyházlátogatási jegyzőkönyv: „Az Úr 1739. évének augusztus havában, midőn a törökök Belgrádot már-már elfoglalták, mi örmények Belgrádot elhagyva, valamennyien futottunk a barbár seregek elől misszionáriusunk: Erzerumi Jakabbal, a velenczei örmény kolostor szerzetesével együtt s idejövet tanyát ütöttünk Újvidéken, Péterváradnak átellenében. Letelepedésünk első éveiben misszionáriusunk és lelkipásztorunk, Jakab páter a latin plébánián lakott, hol részére lakásbért fizettünk s az istentiszteletet a latin szertartásúak templomában tartottuk. Minthogy azonban ez az állapot ránk nézve alkalmatlan volt, 1743 október hóban összejöttünk és elhatároztuk, hogy külön templomot építünk magunknak, mely czélból elküldöttük misszionáriusunkat: Jakab atyát Kalocsára Gábor érsekhez a templomépítésre való engedelem kieszközlése végett, kit megnyervén, paplaknak megvettünk 200 frtért egy háztelket, rajta ódon házikóval. 1744-ben Erzerumi Jakab páter visszatért kolostorába Velenczébe, helyébe a kolostor apátja Medjessi Tivadar erzsébetvárosi származású szerzetest küldötte hozzánk lelkészűl. Ennek idejében 1746-ban mi örmények ismét tanácsra gyűltünk és közös akarattal elhatároztuk templomunk fölépítését a már beszerzett anyagokból. Május 4-én letettük az alapkövet s ugyanaz évi 1746. november 27-én meg lőn áldva templomunk.” Így vették át ezt a furcsa följegyzést az örmény egyház jegyzőkönyvéből a föntemlített egyházlátogatási jegyzőkönyvbe. 248Az eredeti okirat nincs meg. 1849-ben a paplakkal együtt elégett. Templomuk 1849-ben leégett és sokáig romokban hevert, míg végre 1872-ben Trandaphil Mária áldozatkészsége kiemelte az enyészetből. Az örmény hitközség népes soha nem volt. 40–102 lelket számlált, de hívei módos kereskedők voltak. Hívei folyton fogynak, ma már csak hatan vannak. Ennek oka, hogy az örmények beolvadtak az itt élő nemeztiségekbe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages