A vidék leírása.
A vidék leírása.
Egyfelől a Tisza vízi útja és – akkor még – halban gazdag vize, másfelől a végetérhetlen termékeny föld, a város magas és védett fekvése, a mely megoltalmazza a lakosságot az árvízveszedelemtől, kitűnő tanyát teremtett az itt megtelepűlt ősembernek.
Az a föld ugyanis, a hol most Zenta városa fekszik, a neocén-korban hullámos és vizenyős síkság volt, a mit a mai Zentától kelet és nyugat felé egy-egy 274órajárásra fekvő emelkedések határolnak: keleti oldalról a torontáli csókai partok, nyugati oldalról a Telecskai dombok, vagy mint a nép nevezi: Orom-partok. Ez az ingoványos terület csak a folyam-rendszerek erősebb kialakulásával vált lakhatóvá. A két távoli part között messzeterjedő hullámsíkok és éjszakról délre lejtő terrászszerű emelkedések teszik jellegzetessé e vidéket, melynek szelíd hajlású völgyeit a Tisza partszaggatásai rongyolták veszélyes, szakadékos, itt-ott meredek partokká.
A mai város ilyen, délnyugatról éjszakkeletnek kiszögellő, négy-öt méter magasságú, a nép nyelve szerint fok-nak nevezett emelkedésen épűlt, melynek alsó talaja valami lemosott, lősznemű, sárga agyagfajta, a mit a nép sárgaföldnek nevez. Ez gazdag tárháza a beléje temetett ősállatok óriási csonjatinak, őskagylóknak, ma is mindennapos szárazföldi és vízi csigáknak, megkövesedett faágaknak, fakérgeknek, melyek ásás, ártézi kútfúrás, halászás s egyéb alkalmakkor még ötven méter mélységekből is kerűlnek elő, mind a Tisza fenekéről, mind az altalajból. A „fok” feltalaja itt-ott szíkes, legtöbbször kifogástalan humus.
Az egykori édes tenger hullámai, mint szigetet, majd mint félszigetet övezték a volt tengerfenék e kiszögellő részét, hallal bőven látva el a lakosságot.
Az idők folyamán mind jobban lehúzódó vizeket hatalmas nádasokkal, sással és egyéb vízi növényekkel buján borított mocsarak váltották fel, melyeknek növényi termékeiből az egykori lakosság – mely szétszórt halásztanyákban lakhatott, – elég tüzelő-anyagot s primitív, földbevájt lakóházaihoz pedig jó fedőanyagot talált.
