Középiskolák.

Teljes szövegű keresés

Középiskolák.
Két középiskolája van Zombornak: a m. kir. állami főgimnázium s a Zombor szab. kir. város államilag segélyezett felsőkereskedelmi iskolája.
Az 50-es években egy háromosztályú német alreáliskola működött Zomborban, melyet 1869-ben a magyar-szerb községi algimnázium váltott fel. Ennek helyébe alapította az állm 1872-ben a főgimnáziumot, melyben a tanítás még 3–4 évig felesen magyar, meg szerb nyelven folyt. Díszes új épületét Trefort miniszter építtette 1885-ben a régi alreáliskola helyén, a Trefort- és Basa-utcza szögletén. Növendékeinek száma meghaladja a 300-at. Az intézet kebelében működik az Arany János önképző-kör, az ének- és zenekar s a Markovits-gyorsíró kör. A főgimnázium igazgatója Rittinger Antal.
A felsőkereskedelmi iskolát a város 1888-ban állította föl, s a Kistemplom-utczában levő, most már mindenképen szűkké vált földszíntes épületét 1892-ben emelte. Az állam évi 10,000 koronával segélyezi. Növendékeinek száma évek óta 100–110. Többet be sem fogadhat. Van az ifjúságnak Széchenyi-önképző köre, ének- és zenekara. Az intézet igazgatója kezdettől fogva Zsulyevits Ernő.
A kereskedők testülete 1906 óta egyévfolyamos női kereskedelmi tanfolyamot tart fenn, melyben a tanítást felsőkereskedelmi iskolai tanárok végzik.

A Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zombori intézetei.

A Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zombori intézetei.

A zombori Erzsébet-liget.

A zombori Hungária-fürdő.
233Egyéb közművelődési intézmények és egyesületek még:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages