A bácskai nép helyzete.
A bácskai nép helyzete.
1900-ban a tavaszi közgyűlésen tüntetett a vármegye a hazai ipartermékek pártolása mellett. Ebben az időben Kiskér községet nagy csapás sújtotta; egy árvatári sikkasztás 600.000 korona terhet hozott a községre s e miatt a nép súlyos anyagi zavarba kerülve, nagy számban kezdett kivándorolni. Ez alkalmat megragadták a fővárosi lapok s a Bácskáról úgy írtak, hogy népe nem bír megélni s „Magyarország kamarája”, a hogy a Bácskát nevezni szokták, kimerült. A vármegyében a vészhírt könnyű szívvel fogadhatták, mert nem volt igaz. A bácskai községek „mind általános jómódban” élnek, gazdaságuk és gazdálkodási módjuk egyaránt igen szépen fejlődik és az egész vidéken nem volt sehol ínség, bár szegény családok itt is akadnak, mint bárhol a világ legdúsabb vidékén is. Mindegyik község halad, virágzik. Kultúrális és gazdasági intézményeik szaporodnak, fejlődnek. A bácskai kivándorlás egészen specziális természetű volt; több község népe úgynevezett „szezón”-munkára ment ki a rajnamelléki Hessenbe; ott kinn senki sem maradt s a munka befejeztével csoportosan jöttek haza. A gyors meggazdagodás vágya vitte ki őket a bőséges Bácskából, nem az ínség. Az a mezőgazdasági fejlődés, a melyet néhány éve a gazdasági egyesület a nagy és középbirtokosoknál tapasztalt, most már a földmívelő népnél is mind erősebbé s örvendetessebbé lett.
Ennél a vészhírnél sokkal súlyosabb baj fenyegette a vármegye legszegényebb lakosságát, mikor híre jött, hogy a selyemhernyónak ragályos betegsége terjedt el Tolna vármegyében. Már a Bácskában 27.000 család foglalkozott ekkor selyemtenyésztéssel.
Az utolsó tíz év alatt 4,979.428 kg. gubót termeltek s ezért 4,675.669 frtot kaptak. Ebben Bácska állott első helyen az országban. A vármegye tíz év alatt 4311 liter szederfa-magot kapott s vetett el, azonkívül 4,024.337 darab csemetét és 24.868 eperfát. A községi faiskolákból kiültettek 522.057 darab fát. Ilyen arányú haladást lehet megfigyelni a vármegye közgazdaságának csaknem minden ágában. Ez a fejlődés azonban még most sem volt teljesen rendszeressé 285téve s a gazdasági egyesület épen ekkor dolgozott a községi bizottságok megteremtésén, hogy a központot a vidékkel, az egyesületet minden tagjával, és ezeket egymással egy nagy érdekcsaláddá forrassza össze. A gazdasági egyesület egyáltalán úgy látta, hogy itt az ideje az erőteljes reformoknak és a gazdasági alkotásoknak. Régi terve volt, hogy mintagazdaságot állít föl. Ez a terv most, Latinovits Pál kezdeményezésére, újólag szőnyegre került a szeptember 17-iki gyűlésen. E szerint 60.000 koronába kerülne a mintagazdaság fölállítása s a végrehajtásra bizottságot küldöttek ki. Ugyanitt tárgyalták meg s karolták fel nagy lelkesedéssel a tejgazdasági szövetkezetek fölállításának ügyét. Elhatározták, hogy a gazdasági egyesület kölcsönt szerez erre a czélra a földmívelési minisztertől s ebből a pénzből kisebb kölcsönöket eszközölnek ki a kisgazdáknak befektetésre. Ez az akczió valóban áldássá lett a kisgazdákra, mert szarvasmarhatenyésztést és az állomány, sőt a gazdaság kihasználását belterjesebbé tette. Számos nagyfontosságú részletkérdést tárgyaltak meg ekkor, a csikókertek felállítását, a magyar borok értékesítésére alakult részvénytársaság pártolását, a külföldi s főleg a bécsi marhapiacz megszerzését a vármegye részére. A lóverseny-ügyet is megtárgyalták és nagy léptekkel vitték előbbre. Zombor városában most már állandó lett az őszi lóverseny tartása. Ugyanekkor melegen ünnepelték Darányi Ignáczot, a földmívelésügyi minisztert, az új alkotások bőkezű segélyezőjét.
Fernbach Károly főispán.
Vojnits István alispán.
Május elsején meghalt Munkácsy Mihály s a vármegye részvéttel vette a magyarság világhírű díszének, az örökértékű műveket teremtett festőnek elhunytát. Júniusban Császka György kalocsai érsek félszázados áldozó papságának jubileumán vettek részt. Majd a katholikus vallás behozatalának kilenczszázados évfordulóját ülték meg a kalocsai érseki egyházmegye kath. hivői, mélységes hazafias és vallásos érzéssel.
1901 augusztusban meghalt Szilágyi Dezső s a vármegye mély gyászszal fájlalta a nagy államférfi elhúnytát. Ellenben báró Fehérváry Gézának félszázados katonai jubileumán annál nagyobb örömmel vett részt. A honvédelmi miniszter mindenkor nagy előzékenységgel volt Bács-Bodrog vármegyével szemben és neve népszerű volt a vármegye közönsége előtt.
