Az abszolutitmus.

Teljes szövegű keresés

Az abszolutitmus.
A politika ege azonban egyre komorabb felhőkkel borult be. Alig mondta ki tiltakozását Zombor város közgyűlése a miniszternek ama rendelete ellen, a melylyel megsemmisítette azt a városi határozatot, hogy törvénytelen adót és újonczot nem szednek, február 19-én kitört az abszolutizmus. A vármegyében mély megdöbbenést keltett az országgyűlésen történt katonai erőszak. Előbb Zombor város felelt rá, márczius 8-iki közgyűlésén, elfogadván Baloghy Ernő dr.-nak határozati javaslatát: „Zombor város törvényhatósági bizottsága ezennel kimondja, hogy az önkényuralomnak bármely formáját jogosnak elismerni soha sem fogja. Felhívja polgárait, hogy a történt eseményekkel szemben is higgadt, nyugodt és szigorú törvénytisztelő álláspontot foglaljanak el, de a törvény keretén belül minden erejükkel törekedjenek arra, hogy az önkényuralom hazánk szent alkotmányán ne diadalmaskodhassék. E város minden polgára legyen az alkotmány egy-egy védbástyája. Kitartással és a minden ügyet segítő Mindenható segedelmével, a mostani szomorú időket is egy szebb jövő fogja felváltani, a mikor végképpen megszűnve ezen ország abszolut kormányzásának lehetősége, a nemzet és király megértik egymást s kölcsönös egyetértéssel fognak a magyar haza boldogításának munkájában találkozni.”
Márczius 15-én a nagyközönség adott véleményének páratlanul lelkes kifejezést, a vármegye minden részében rendezett ünnepélyekkel. Márczius 22-én pedig a vármegyei közgyűlés mondott súlyos bírálatot és hatalmas ítéletet a politikai kormányzat eredményeiről: „Vármegyénk közönsége a hazaszeretetben, a törvénytiszteletben és a bölcs mérsékletben mindig elöljárva, áttörhetetlen falanxot képezett az alkotmány és szabadság megvédésére irányult küzdelmekben. Semmi kétség, hogy ez most és mindenha így leszen! azért határozatilag kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy:
1. Óvást emel az országgyűlés feloszlatása ellen és kijelenti, hogy az országgyűlés tevékenységének tartós szünetelését s a költségvetés és parlamenti ellenőrzés nélkül való kormányzást nem tekinti egyébnek, mint alkotmányunk tényleges felfüggesztésének;
2. Kívánja, hogy az országgyűlés a törvény által megszabott határidőben összehívassék és így a nemzet akaratának érvényesülése és a felelős parlamenti kormányzás lehetővé tétessék;
3. Megdöbbenését fejezi ki a fölött, hogy a kormány a törvényhozás jogkörébe tartozó nagyfontosságú államügyek, mint az új vámtarifának életbeléptetése és a külföldi államokkal való kereskedelmi szerződések megkötése körül, rendeleti úton intézkedik és nyilvánvalóvá teszi, hogy a törvényhozás jogkörének teljes mellőzésével, annak nyilt megsértésével kívánja tovább intézni az ország ügyeit;
4. Kimondja, hogy a végrehajtó hatalomnak törvényes hatáskörét túllépő rendelkezései joghatálylyal nem bírnak s az állampolgárokra törvényes kötelezettségeket nem hárítanak;
5. Tiltakozik a teljhatalmú királyi biztosok kinevezése és működése ellen;
6. Kijelenti, hogy az ország szomorú helyzetében kettőzött erélylyel fogja teljesíteni kötelességeit s teljes szívóssággal és odaadással fogja gyakorolni törvényeinkben biztosított autonom jogait mindaddig, míg azt az erőszak lehetetlenné nem teszi;
2947. Elvárja, hogy ezen nehéz időben a vármegye tisztviselői addig, míg azt a vármegye érdekeivel és lelkiismeretükkel összeegyeztethetik, helyeiket el nem hagyják, hanem a törvényhatósággal együtt kitartanak ama küzdelemben, melyet az alkotmány helyreállítása érdekében folytat; s végül
8. Kimondja, hogy az ország alkotmányának annyira kívánatos helyreállítását, a kultúrális és gazdasági tényezők zavartalan működésének és felvirágzásának biztosítását, csak a nemzet és a korona között létesítendő teljes összhang segélyével hiszi egyedül elérhetőnek.
Bács-Bodrog vármegye ezzel a határozatával teljes méltósággal állott szembe a kormány abszolutizmusával.
Valóságos ütközésre nem került a sor, a mi annak tulajdonítható, hogy Latinovits Pál főispán, adminisztratív kormányzó-főispán szerepében végig kitartott a vármegye élén, egészen a híres és örömhozó husvétig, a mikor a megegyezés végre megtörtént a király és a parlament között, bár sajnos, csupán három évre szóló programmal. De ha a főispán időközben ott hagyja a vármegye vezetését, Bács-Bodrog vármegyében is bekövetkeznek azok a kínos és heves események, a melyek másutt a porig tiporták a békét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem