Különféle ügyek.

Teljes szövegű keresés

Különféle ügyek.
A júliusi közgyűlésen az alispáni jelentés főbb pontjai most is a közútak építésére és a belvizek szabályozására vonatkoznak. Az adai földmíves-iskola alapköveit május 19-én letették, s a vármegye az iskolát a legmelegebben gondjaiba vette. A kolera tünt fel ez évben Európában s a vármegye a legszigorúbb és legerélyesebb módon tette meg előre óvóintézkedéseit. Az új ipartörvény már életbeléptetése előtt erősen foglalkoztatta a vármegye közönségét. Ekkor alapították, szervezték az ipartestületeket és ipartársulatokat, a melyek az ipar fölemelését voltak hivatva kezükbe venni. A vármegyében a négy szab. kir. városon kívül kb. harmincz községben volt száznál több iparos és így ennyi hely volt jogosult ipartestület alakítására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem