Sándor Béla főispán.

Teljes szövegű keresés

Sándor Béla főispán.
Sándor Béla 1843-ban született Baján; atyja Sándor György a 48 előtti időkben táblabíró, majd árvaszéki ülnök volt. 1864-ben lépett a vármegye szolgálatába mint tb. aljegyző s évről-évre haladt. 1870-ben már tb. főjegyző s 1878-ban alispán lett.
A főispáni beiktatás deczember 19-én, a vármegye közgyűlésén volt. Előző este fáklyásmenettel köszöntötte őt a város, a melynek vezetője, Virter Károly ügyvéd, szép szónoklattal köszönté őt. Másnap délelőtt tíz órakor székfoglaló ülés volt a városház nagytermében. Az új főispán hatalmas és szép beszéddel foglalta el székét s azokat az elveket körvonalozta, a melyek egy hivatalnokból lett főispán pályájának vezérelvei lehetnek. Az alispáni állásban végzett munkásságát akarta tovább folytatni természetszerűen. Zombor város főispáni beiktatója ugyanezen a napon folyt le.
A vármegyei közgyűlésen a negyedévi jelentést Karácson Gyula főjegyző, alispánhelyettes tartotta. A jelentés csupán folyó ügyekről szólt.
A megürült alispáni széket 1881 január 10-én tartott rendkívüli közgyűlésen töltötték be, Schmausz Endre apatini kerületi orsz. képviselőt választván meg egyhangúlag. Azonnal el is foglalta székét szép és tartalmas beköszöntő beszéddel. Az új alispán szintén népszerű vármegyei ember, a kit új tisztsége alkalmából sok helyen ünnepeltek s különösen Apatin, február 2-án.
265Január 19-én Szabadka és Baja városok főispánjává Jankovich Aurél földbirtokost nevezte ki a király, beiktatása Baján, márczius 3-án folyt le, Szabadkán a következő napokban nagy ünnepélyességgel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages