A REFORMÁTUS EGYHÁZ. Irta Kozma László

Teljes szövegű keresés

346A REFORMÁTUS EGYHÁZ.
Irta Kozma László
Ha a hódításnak amaz általános arányai lebegnek szemeink előtt, melyeket a rohamosan terjedő reformáczió hazánkban a XVI. század második felében nemcsak a magyaroktól lakott vidékeken, de az ország német- és szláv-ajkú lakosai között is eredményezett; s ha közelebbről számot vetünk azzal az immár történetileg megállapított bizonyossággal, hogy a tizenhatodik század végén a Duna–Tisza közén már alig akadtak róm. kath. plébániák: csakugyan jogosultnak tűnik előttünk ama feltevés, hogy a református egyház keletkezésének és alakulásának történetét Bács-Bodrog vármegye területén is fel tudjuk kísérni a tizenhatodik századig. De e feltevés hirtelen elhomályosodik, ha számba veszszük azt is, hogy Bács-Bodrog vármegye a XVI. század elejétől fogva az országos veszedelmeknek századokon át nyitott kapuja volt, s hogy a pusztítások dühe helységeket, városokat, várakat törölt le, népcsoportokat irtott ki Bács és Bodrog vármegyének akkor még két törvényhatóságot alkotó területéről. Kit és hol talált volna itt a reformátor, apostoli munkára fogékony népet?!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem