Palánka.

Teljes szövegű keresés

Palánka.
Palánka. 1526 előtt Pest, máskép Újlakpest. IV. Béla király már 1237-ben említi, mint plébániát a bélakúti apátság alapító-levelében. Kegyura ez az apátság volt, melynek ez alkalommal a király ajándékozta. 1483-ban Imre nevű plébánosa van. A három Palánkából alakult a régi Pest plébánia helyén a mai Palánka plébánia. Plébániáját 1755-ben szervezték, 1766-ig Bukin filiálisaként a bácsi barátok, mint helyi káplánok, vezették; a sedecimát a bukini plébános kapta. 1767-től 1796-ig adminisztratúra, 1797-től plébánia. Anyakönyvei 1755-től vannak. Isteni tisztelet helyéül 1761-ig a kincstári provizor lakásának a csardakjában (őrház) berendezett kápolna szolgált. A provizor-lakás 1761-ben, a Duna áradásai miatt, magasabb helyre tétetvén át, a provizor ez új házában kápolnát rendezett be, melyet 1765-ig használtak, a midőn a hívek a mai templom helyén vert falból, nádtetővel az első imaházat építették 18×7 m térfogattal; mennyezete nem volt, csak a szentélye volt bedeszkázva. Mellette harangláb állt két haranggal. Az egyik 42, a másik 24 fontos volt. Ezt az illoki barátok adták kölcsönbe, de később visszakérték. Ez a templom 1787-ben összedőlt, mire a kamarai jószágkormányzó a selyemfonó épületét engedte át imaháznak. 1787-ben építtette a kincstár, mint kegyúr, a mai templomot 34˙25×15˙25 m térfogattal. A kálvárián Jézus szíve kápolnája áll, a mely 1814-ben épült; 1844-ben nagyobbították. A temetőben 1889-ben épült Szent Rókus kápolnája. A hívek száma 1781-ben 506, 1803-ban 2075, 1908-ban 8345. Helyi káplánok: 1754-ben P. Roidl Máté, 1755-ben P. Muhr Justin, 1760 P. Luster Antal, 1764 P. Labacher György, 1765 P. Rubin Lőrincz. Adminisztrátor: 1766–96 P. Kneiszl János. Plébánosok: 1797–1825 Tering Gáspár, 1826–40 Hubáczy Pál, 1841–64 Szuknovich Jakab, 1866–93 Armbruszt Péter, 1894-től Schrőder György.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem