Kőkorszak.
Kőkorszak.
Megtelepülésének nyomait az egész vármegyében az alluviális üledéknek meglehetősen a tetején találjuk, a miből kétségtelennek látszik, hogy a megtelepülés itt jóval később történt, mint hazánk egyéb vidékein. Ez az időhatár alig nyúlhat beljebb a neolith-kor végső szakaszánál.
Ha a vármegye geológiai viszonyait és geográfiai helyzetét tekintjük, fel kell tennünk, hogy a szárazföldi élet a telecskai dombokon és a titeli fennsíkon kezdődött. Következésképen az ősemberi megtelepülések első nyomait is itt kellene keresnünk. Eddigi kutatásaink azonban feltevésünket még nem erősítették meg, de sejtetni engedik, hogy mind a telecskai-dombok déli oldala, mind a titeli fennsík is, a neolith-korban már népes volt.
Az utóbbi évtized alatt folytatott kutatások eredményei a Duna mellékére vezetnek bennünket, a hol ma már az ősemberi telepeknek egész lánczolatát ismerjük. De ismerünk néhány helyet a Tisza vidékén is. E nyomok tehát azt látszanak igazolni, hogy a terjeszkedés a két folyó partján indult meg.
Leggazdagabb telep a Duna mellett a gombosi. E község határában az ősemberi megtelepülés nyomaival is találkozunk. A legnevezetesebb ezek közül a „Kántor- és Papszállás”-nak nevezett helyen van, a hol a téglamunkások 18–20 őskori lakást, nehány vermet, sírokat, tűzhelyeket, különféle kő- és cseréptárgyakat találtak. Cziráky Gyula is folytatott itt ásatást, melynek során még hét lakásgödröt és egy vermet kutatott át. A figyelmes kutató feljegyzéseiből tudjuk, hogy az ősemberi lakások egy része árok-alakuan volt a földbe vájva, melyet faalkotmánynyal összetartott rőzse- és nádtetőzet védett az időjárás viszontagságai ellen. A másik alak a lengyeli telepről ismeretes méhkas-alakú verem. Ez utóbbiakban magtartó-edények, cserepek, hamu és konyhahulladékok fordultak elő. Ilyen vermek szolgáltak a gombosi ősember temetkezési helyéűl is. A feltárt 7–8 veremsírban a csontvázak zsugorított helyzetben feküdtek. Némely sírgödörben négy-öt csontváz is volt. Az egyik sír feneke nagy cserépdarabokkal volt kibéllelve; a benne fekvő zsugorított váz, sőt a melléhelyezett marhacsontváz* is, cserepekkel volt befödve. A verem-sírokból finomabb mívű mészbetétes 2edények cserepei kerültek felszínre. Mészbetétes edényekkel, a kőkort annyira jellemző zsugorított helyzetben való temetkezést találunk Romániában; Erdélyben: Vládházon, Bedelőn és Gyertyámoson; Horvát-Szlavon területen: Vučedolban, Vukováron és Eszéken. Ez az útirány Gombosra is elkísér bennünket s megjelöli azt, mint a mészbetétes díszítésű edények éjszak felé való terjeszkedésének egyik zónáját. A leírt telep egyik lakásgödrében egy rézgyöngyöcskét s valami tűforma vörösréz-eszközt is találtak. A gombosi leletek legnagyobb részét a Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társuklat muzeuma őrzi.
A Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat muzeuma is őriz nehány mammuthfogat és egy masztodon csípőcsontot. A Tiszából kihalászott ősállati csontvázrészeknek igen szép példányait láthatjuk a zentai városi muzeumban is.
Az apatini kőkori telepeket Weigang János éveken át folytatott kutatásának eredményéből ismerjük. A vármegyei muzeumban kiállított nagy számú leletek nem kevesebb, mint hét neolith-kori telepről nyújtanak adatot. Az egyik a „római sáncz” mellett levő Becker-féle területen fekszik. E helyről egy kőkalapács-töredéket, egy őrlőkődarabot, s több cserépedényt ismerünk.
Apatintól keletre 3–4 km.-nyire van az ú. n. „Teknősbéka-halom.” Az itt végzett ásatások során, egy űlőhelyzetben eltemetett csontváz mellett, több őrlőkőtöredéket találtak. E helyen számos őskori edény, sok edénytöredék, 8 drb egy–egy és fél kg. súlyú hengeralakú agyagnehezék fordult elő. A konyhahulladék között az őstulok szarvtöredéke elég gyakori. Az „új-sáncz” vagy „kis-sáncz” néven ismert őstelepről három nucleust, s mintegy 27 drb edénycserepet őriz a vármegyei muzeum. A „temető-szőlők”-ben fekvő Marekovics–Tessényi-féle szőlőterületekről csinos bögrék, szilkék és talpas edény-töredékek kerültek felszínre. Az ú. n. „téglaégető-telep”-ről is több agyagnehezéket és őrlőkő-töredéket ismerünk. A legszebb kőeszközök a bácsszentiváni úton, az erdőőri lak mellett elterülő kincstári „Szikes”-en fordultak elő. Ezekből Thim József dr. 23 drbot gyűjtött össze. Ezek részben nyílhegyek és késpengék. Kettő obsidián, a többi kova. Az egész a vármegyei muzeumba került. Weigang is ásatott a „Szikes”-en. Mintegy 18 drb különféle kőeszköz-töredék és számos edénycserép jutalmazta fáradságát. Érdekes neolith-kori telep végre az ú. n. „Zsírhalom”. Az itt talált edény-töredékek mind nagy magtartó edények cserepei.
Az apatini telepekkel egysoron találjuk a szilágyit. Az innen származó korongolatlan edények cserepei és az őrlőkő-töredékek mind olyan sajátságot mutatnak, a melyekből az apatiniakkal rokon telepesekre következtethetünk.
A dunamenti neolith-kori telepek lánczolatába esnek a monostorszegiek. Ezeket Gubitza Kálmán fedezte fel és kutatta át. A legnevezetesebb telep a községtől éjszakra, az „Opoljenik”-dűlőben fekszik. A putri-lakások helyét jelölő dombokból mintegy 10-et–15-öt sikerült megállapítani. Sárral simított tűzpadjaikat a lakásoktól elkülönítve építették és azokra rőzse-vázzal alakított méter átmérőjű kemenczéket raktak. A telep szomszédságában talált sírnál a zsugorított temetkezési módot konstatálták. Melléklete nem volt. A telepen összegyűjtött kőszerek között számos őrlőkődarabot, silexből és jaspisból hasított késpengéket (közöttük egy obsidián-szilánkocskát is), nucleusokot, csíszolt véső-baltákat és szerpentinből való nyéllyukas fejszetöredékeket találunk. Csonteszközök alig vannak. Az égetett agyageszközökből a délmagyarországi leletekből ismeretes csörlő, a csonkagúla-alakú tűzikutya, az agyagbunkók és agyagkarika-töredékek szolgáltatják a legjellemzőbb tárgyakat. A keramikai produktumok között leggyakoribbak a rövid talpcsöves tálak és a nagy magtartó edények cserepei. Az agyagkészítmények között egy négylábú állatot utánzó agyag-szobrocska is van. A telep leggyakoribb állata az őstulok (Bos tauros L.) és a jug (Ovis aries L.) E kettő már háziállatként szerepelhetett. A konyhahulladék között volt az Ovis musimon Sch. (mufflon) csontvázmaradványa is. Ennek az érdekes állatnak előbb két homlokcsontja, később egy különálló szarvcsapja került felszínre. A szarvcsapok előfordulása világot vet ez állat korábbi elterjedésére; de egyébként is érdekes adatúl szolgál, mert az Ovis musimon Sch. a monostorszegi lelet útján jutott legelőször Magyarország praehistóriájába.
A legkiterjedtebb telep a Szauerborn-féle szálláson van. E hely a bácskertesi határszélen fekvő „Runyevác” nevű dombnál kezdődik és a téglagödrökig húzódik, a hol az ismert hossznégyszögű földvár ellaposodott sánczainál ér véget. A téglagödrök oldalfalában előtűnő putrilakások 100–1200 cm. mélyek és 2–3 m. szélesek. Az őslakosok sírjai is a lakások között vannak. Az eddig feltárt három sírban, a csekély mélységben eltemetett csontvázak, oldalt fektetve, szintén szugorított helyzetben feküdtek. Az egyik mellett egy jáspopál kőkéspenge 3és egy vadkan-agyar töredék volt. Számos kőkéspenge, vakaró, sziláőnk és nucleus; egy porphyritból csíszolt nyéllyukas kőbaltatöredék, orsónehezék és több parittyakő gazdagítja az e helyről származó leletek gyűjteményét. Az edénycserepek sokaságában a legváltozatosabb díszítési elemekkel találkozunk.
A Sziga-szigeten, a „Sztára-szelo”-nak nevezett földhatáron, az ott lakó erdőőr egy kis szalagfüles bögrécskét, két orsógombot és egy nyéllyukas kőkalapácsot talált.
A bezdáni czigánygödrökből egy kovakőből való késpenge és három kisebb kőszilánk jutott a vármegyei muzeumba. Bezdán határának más részein is találtak neolith-kori emlékeket: Így: a „Zöld-halom”-ban, a „Paka-halmon” és a Bachrach-szálláson is.
A dunamenti telepek ismertetésével kapcsolatosan kell felemlítenünk azt a kővésőt, mely Vajszkáról került a tört. társulat gyűjteményébe. Az újabb kutatások során Bátmonostor és Dávod is ama helyek közé sorakoznak, a hol az ősemberi megtelepülés kétségtelenűl konstatálható. Mindkét helyről nyéllyukas kőbaltákat, csíszolt kővésőket és neolithkori edénytöredékeket őriz a vármegyei muzeum.
A tiszamenti telepeknek leletekben való gazdagsága a „Délmagyarországi Tört. és Rég. Muzeum-társulat” részéről eszközölt ásatásokból eléggé ismeretes. Bár a bácskai részen rendszeresen átkutatott neolith-kori telep nincsen, de az alkalmilag felszínre került leletek mégis figyelemre méltó adatokkal szolgálnak.
Branovácsky Tódor magángyűjteményében van egy Titelről származó, szépen csíszolt nyéllyukas szerpentin kőfejsze, egy agyag-orsógomb és egy lapos, korongalakú hálónehezék. E tárgyakat Janity titeli tanító szőlőföldjén, rigolozás közben találták. E helyről a zentai városi muzeum is őriz két hálósúlyt. Az egyik kúpalakú.
A vármegyei, valamint a szegedi muzeum Adáról is sok érdekes leletet őriz. A telepek a község mellett, a régi Tisza medrét határoló partokon levő téglagyárak táján terülnek el. A község nyugati oldalán levő téglagödrökből is sok neolith-kori tárgy került felszínre. Az adai ősember kőszerei szegényesek és primitívek. Edénycserép azonban bőven találkozik. A Komlós-féle téglagyár közelében, az új komp-átjáráshoz kivezető mű-út készítése alkalmával, két-három egymáshoz igen közelálló sírt találtak. A sírok mellett egy bögrét, benne egy nyéllyukas kőbaltát és egy földpátból csíszolt almaalakú kőbuzogányt találtak. Ez utóbbit a vármegyei muzeum őrzi.
A zentai „Orom”-ról és „Híres sorról” is ismerünk néhány neolith-kori cserepet, melyeket Érdujhelyi Menyhért 1902. évi ásatásából – népvándorláskori leletek társaságában – nyert a vármegyei muzeum. – A „Karjad” alatti réten húzott lecsapoló-csatorna ásása alkalmával szintén nagymennyiségű neolith-kori cserepet és égett agyagrögöket találtak.
Bácsföldvár alatt egykoron Marsigli is ásatott, az ottani régi, elhagyott földvár belsejében, a hol különféle edénycserepeket, agyagsúlyokat, merítőket talált.
A vármegye belső területére való terjeszkedés nyomait Bácskeresztúron az ú. n. „Jurahai-telep” emlékei igazolják. E telepet Kuzimák Sándor kutatta át. Számos edénytöredék, faszénnel és hamuval vegyes csonthulladék s több tűzpad volt az első nyom. A tűzpadok mellett, az őskori edénycserepek nagy sokasága között, néhány szarvas-agancstöredéket, orsógombot, hálónehezékűl szolgáló agyagrögöket és több őrlőkőtöredéket talált. A Liliomos irányában vonuló vízlevezető árok mellett gyűjtött őskori cserepek szintén valamely neolith-kori telepről tesznek tanúságot.
A bajsai határból, a „Dubokapusztá”-ról Roediger Lajos egy agyaggyöngygyel és két jellegzetes edénytöredékkel gyarapította a vármegyei muzeumot. Ugyanott megtalálta az őstelepesek temetőjét is.
A „Magyar Nemzeti Muzeum” naplójában Doroszlóról származó több őskori durva cserépedényről, egy zöldes porphyrból való kőbaltáról, egy szarvasagancs-töredékről stb. van említés. A pacséri ref. iskola kertjében őskori sírokat találtak. Az innen származó neolith-kori cserepekből Szendy Lajos ref. lelkész a vármegyei muzeumnak is juttatott egyet. Roediger Lajos a kossutfalvai határban fekvő „Roglaticza-pusztán” a Fernbach-szálláson, a Bács-ér balpartján őstemetőt konstatált; Bácsborsódon pedig veremlakásokat talált. A Szabadka keleti részén levő téglaégetőgyár tájáról a városi muzeumba került cserepek egyes darabjait 4szintén e csoportba kell soroznunk. Ugyanott a partos oldalakban veremlakások nyomai láthatók. A vermek egyike sírkamráúl is szolgált, melyben a csontvázat guggoló helyzetben temették el. Még 1875-ben találtak itt egy fekete réteges kőből készült, csiszolt éket; 1882-ben egy szintén csiszolt, átfúrt sötét szerpentin kalapácsot, 1892-ben pedig egy világos kőből készült csiszolt vésőt, melyhez hasonló alakú kőszerszámot 1894-ben húztak ki a halászok hálójukkal a Palicsból. Ez utóbbi is szerpentinből volt csiszolva. De találtak e területen még egy óriási bölényszarv-töredéket és egy átfúrt szarvasagancsot is.
A kőkori népek temetkezési szokásait annyira jellemző zsugorított csontvázas sírokkal Kulán, Cservenkán, Nemesmiliticsen, Bezdánban és Szilbereken is találkozunk. A guggoló és zsugorított csontvázas sírok a Földközi-tenger vidékére vezetnek bennünket. Ez a körülmény vizsgálódásunk közepette világosságot gyújt abba a homályba, hogy a vármegye területén letelepedett neolith-kori néptörzsek honnan eredtek.
A tüzetesen átvizsgált dunamenti telepek tanúlságai kétségtelenné teszik, hogy a vármegyét a neolith-korban nemcsak átvonúló néprajok, hanem állandóan megtelepedett törzsek népesítették be. Sőt egyes helyeken, mint Gomboson, Apatinban, Monostorszegen, Adán és Zentán nyomukba a bronz-kultúra képviselői léptek.
Az itteni ősember jobbára pákász-, halász- és vadász-életet élt. E mellett pásztorkodott. Ismerte a gabonát is. Eszközeinek nagy részét, mint a kő- és a csontszerszámokat, maga készítette. Egyéb szükségleteit importált czikkekből fedezte. Cserekereskedését a két nagy folyón bonyolította le. Helyi ipari műhelyük termékei gyanánt tekinthetjük az agyagipari tárgyak legnagyobb részét. Kivételt talán csak a gombosi mészbetétes edények elbírálásánál tehetünk. Ezek bizonyára a vándoriparosok révén, vagy cserekereskedés útján jutottak a telepre s bizonyosan már abban az időben, amikor a bronz-kultúra – tőlünk nem is olyan távoli részeken – már javában virágzott. Ha most még hozzávesszük, hogy a gombosi mészbetétes edénycserepek mellett néhány réztárgy is jelentkezett, megmagyarázható a neolith-kori műveltséggel bíró ősember és a szomszédos, fejlettebb kultúrával dicsekvő néptörzsek között való érintkezés kapcsolata. S mentől inkább vizsgáljuk a vármegye területéről összegyűjtött emlékkészletet, annál inkább megerősödik az a véleményünk, hogy Bács-Bodrog vármegye kőkori kultúrája a neolith-kor végső szakára esik, s mint ilyen, átmenetet nyújt, sőt bele is nyúlik a bronz-korszakba.
