Főúri háztartás.

Teljes szövegű keresés

Főúri háztartás.
A főúri háztartásokról érdekes adatokat találunk Imreffi Mihály bácsi főispán 1522. évi bácsi és péterváradi háztartásainak havi lajstromában. Ez a lajstrom, mely Imreffi főispán asztalára, valamint a tisztjei és cselédsége számára szükséges bormennyiséget tünteti fel, egyúttal bepillantást enged a főispán háztartásába is, mely akár egy fejedelmi udvartartással is vetekedhetett. A bácsi várban a főispánnak két szakácsa volt, a tiszttartójának pedig egy. Asztalánál nemes ifjak szolgáltak fel és a tiszttartójának is voltak apródjai. Mind a főispánnak, mint a tiszttartónak 6–6 lovásza, egy lovászmestere, három kocsisa, ugyanannyi nyargoncza, továbbá a királynak egy kocsisa és futára volt a várban. A mesteremberek közül egy szabó két szolgájával, egy ács a segédjével van felvéve a lajstromban. A belső cselédség közül a várgondnok, egy kiosztó, kertészek szolgáikkal, egy sütő a segédjével, egy majoros, két béres, egy sütőasszony, három igás kocsis és egy kulcsár szerepel a lajtsromban. A várban naponként 73 1/2 pint bor fogyott el.
88Péterváradon a várőrség jelentékenyen szaporította a várbeliek számát. A várőrség ekkor a huszárokon és a gyalogságon kívül három mordályosból és 16 őrből állott. A huszárok számára a tiszttartó szakácsa főzött, míg a főispán itt is, mint Bácsban, két szakácsot tartott a saját szolgálatára. Péterváradon a mesteremberek száma is jelentékenyen nagyobb volt. Három ács, hat bognár, két kőfaragó, két kádár szerepelnek a lajstromban. Ezenkívül még hat czigány, egy harangozó, kocsisok, lovászok, szekeresek, kulcsárok voltak a várbeli cselédség között. Péterváradon ekkor naponta 107 és 1/2 pint borra volt szükség. (Évkönyv 24–29).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages