A becsei vár elfoglalása.

Teljes szövegű keresés

A becsei vár elfoglalása.
A török, Erdély átadása miatt, még 1551 aug. havában hadat indított. Szokoli Mehemed, ruméliai beglerbég, szeptember havában, 60,000–80,000 főből álló sereggel átkelt Péterváradnál a Dunán, honnan Titelen át Csurogig nyomúlt előre. Itt szept. 11-én tábort ütött és bevárta a budai és más basáktól küldött hadakat, valamint a Titelből érkező hajókat. Szept. 18-án megkezdte Becse ostromát, melyet 19-én elfoglalt. Ekkor a várat kijavíttatta, őrséggel megrakta és ezután Becse lett a tiszai török hajóhad második főállomása, mely ez időtől kezdve igen nevezetes szerepet játszott a török hadműveletekben. A vár egyúttal éléstár is volt, honnan a környékbeli török őrségeket ellátták. Kikötője főhelye volt a török martalóczoknak, a kik ide tértek vissza portyázó kirándulásaikból. Becsén kívül még Csurog is várszerűleg volt megerősítve és Melkovics bég volt a parancsnoka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem