A helységek elnéptelenedése.

Teljes szövegű keresés

A helységek elnéptelenedése.
Bár a szerbek nagy számban özönlöttek a vármegyébe, annak területe mégis nagy részben lakatlan volt. Midőn Veráncz Antal, esztergomi kanonok, a későbbi érsek, diplomácziai kiküdetésben Drinápolyba utazott, szomorú szívvel szemlélte hajójáról Bácska elpusztult téreit. Szerb hajósától tudakozódván az új viszonyok után, a hajós azt válaszolta, hogy azelőtt egy faluban volt annyi földmívelő, mint a mennyi most harminczban is alig található. Gerlach István, udvari pap, 1573-ban ugyanezen az úton járván, úti naplójában leírja Titelt is, amelyről már Veráncz is megemlékezik. Gerlach leírása szerint Titel egyik fele, a várral együtt, hegyen épült, kőfallal van bekerítve, a hol szép kertek is vannak. A város másik fele a hegy alján terűl el; a lakosai mindnyájan szerbek. A templom, melyben Gerlach feketeköntösű apáczákat is látott, az Új-Szövetségből vett képekkel van díszítve. E két tudósításon kívül az akkori művelt világ jóformán semmit sem tudott a mai Bács-Bodrog vármegye területén fennálló viszonyokról. Castaldi 1566-ban készült térképen e terület a következőleg van jelezve: „Bacmegh deserta.” (Millenn. Tört. V. 255. Érdújhelyi M. i. m. 89. Századok 1870. évf. Millenn. Tört. V. 313. Zsilinszky M. i. m. Veráncz munkái I. 290. Iványi István: Szabadka tört.)
A súlyos adózás következtében számos helység néptelenült el. A mint a törökök birtokukba vették Bácskát, hozzáfogták az adókönyvek elkészítéséhez. A török hódoltság alatt kétféle adót kellett fizetni: az egyiket az államnak, a másikat a földesúrnak. Ott, ahol az állam volt a földesúr, mindkét adó a kincstárba folyt be. De a községek nagyrészét a kincstár szétosztotta az érdemes katonák és a hatalmasok kegyeltjei között.
Az első adókönyveket Chalil bég készítette 1545-ben. Az adókönyvekben fel volt sorolva, hogy minden egyes község mekkora adót köteles fizetni az államnak és földesurának. Az utóbbinál a legkisebb összeg, melyet beszolgáltatni tartozott, külön meg volt állapítva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages