A szőnyi béke.
A szőnyi béke.
A szőnyi béke közelebbről érdekli a vármegye történetét, a mennyiben a békekötés alkalmával a törökök Bácskát a kétfelé adózás alól mentesíteni igyekeztek.
A kétfelé adózás déli határvonalának kérdését a török nem a terület, hanem a nemzetiség szempontjából igyekezett eldönteni, azt állítván, hogy a szerbek kezdettől fogva a törököknek adóztak, s nem egyszersmind a magyaroknak is.
A török biztosok sérelmeik közé a következő pontot vették fel: „Szultán Szulejmán török császárnak utána Mezőség tartományában levő faluk soha a magyar uraknak nem szolgáltak, sem adót nem adtak. De a zsitvatoroki végzésnek végbevitele után Fülek, Szécsény, Nógrád, Gyarmat, Palánk és több várakhoz tartozó hajdúk a szerb falukban lovat, 12.000 ökröt erőhatalommal elhajtottak, és az végzésnek ellene erővel hódultatni akarják őket.” A „Mezőség” nevű tartományt a török e pontokban is közelebbről megállapítja, midőn Szegedet, Martonost, Baját, Szabadkát, Zombort, Titelt és Kalocsát sorozza e területhez.
A magyar békebiztosok elismerték ugyan, hogy a szerbek nem adóztak a magyaroknak, de e kérdést nem nemzetiségi, hanem a földesúri jog alapján tartják elbírálandónak. (Salamon Ferencz: Magyarország a török hódítás korában. I. kiad. 329–333.) Mint alább látni fogjuk, a magyar felfogás győzött, s a vármegyei földesurak, legalább a vármegye éjszaki felére kiterjedőleg, érvényt tudtak szerezni földesúri jogaiknak, sőt a földesúr a szerbekkel néha Titelig és Péterváradig is el tudta hatalmát ismertetni.
Bár a szőnyi béke értelmében fegyverszünet volt, de azért a végeken, Hevesben, Gömörben és a Dunán túl, mindegyre folyt a harcz a magyarok és a törökök között. Különösen a füleki őrség tett gyakran portyázó kirándulásokat, és közölök többen tették nevüket rettegetté a törökök előtt. 1608-ban Lovász László füleki vitéz egész Szegedig portyázott. 1613-ban egy lovascsapat ismét Szegedig hatolt és közben a Szabadka környéki helységeket zsarolta. 1617-ben, pünkösd táján, egy felvidéki lovascsapat Martonosra tört s onnan az összes lovakat elhajtotta; ugyancsak ez évben a füleki őrségből egy csapat ismét Martonost rabolta ki. Ennek a szerencsétlen községnek a következő (1618) esztendőben sem volt nyugta a füleki őrségtől, mert a portyázó hajdúk ismét két ízben rátörtek a helység lakosaira s mindenüktől megfosztották őket. (Reizner János i. m. I. 135. IV. 172.)
Az egyik török basa 1626-ban panaszolta, hogy a padisah tulajdonához tartozó Jankovácz (Jánoshalma) ellen néhány száz magyar lovasból álló csapat jött prédálni. Egy török forrás említi, hogy 1639-ben a földvári őrség (a mai Bácsföldvár) a szegedi szandzsákba betört rablócsapatot vert vissza.
A XVII. század első felében a törökök több új erősséget emeltek a bácskai hódoltság területén.
