A török újabb hadjáratai.

Teljes szövegű keresés

97A török újabb hadjáratai.
A város, úgy látszik kiheverte az 1526. és 1529. évi hadjáratok alatt szenvedett csapásokat, mert Oláh Miklós 1536-ban, „Hungaria” czímű művében, Bács várost a kalocsai érsek második székhelyeként említi, melynek termékeny vidékét, nagy halgazdagságát különösen kiemeli.
E látszólagos békés állapot azonban nem sokáig tartott. Midőn a portán az ellenkirályok között 1538-ban megkötött váradi békéről értesültek, a szultán nagy haragra lobbant és előkészületeket tett, hogy János királyt megfenyítse. Így a béke, mely, ha komolyan megtartják, a szent korona testének helyreállítását eredményezte volna, rázúdította Magyarországra a török veszedelmet.
Már az 1539-ik év elején érkeztek hírek a török hadikészülődésekről. Július havában a török csakugyan betört Szlavóniába, majd átkelvén a Dráván, elpusztította a Bátmonostorával szemközt fekvő Bátát. (Millen. Tört. V. 133.) János királynak azonban sikerült megvesztegetnie a nagyvezért és ezzel a török támadást is elodázta; de midőn 1540 július 21-én János király meghalt, újra rázúdult a török veszedelem a vármegyére.
Ferdinánd, a váradi békére való hivatkozással, 1540-ben kísérletet tett Buda várának elfoglalására. Ez a kísérlet azonban nem sikerült, sőt ezzel magára vonta Szulejmán haragját, a ki csakhamar megkezdte az előkészületeket Buda elfoglalására.
Midőn Ferdinánd király vezére, Fels Lénárd ostrom alá vette Budát, a szultán 1540 deczember havában nagyobb török hadat bocsátott Fráter György rendelkezésére. Ez a török had, mely Buda felmentésére sietett, Kalocsánál telelt, jeléül annak, hogy újabb támadásra készül. 1541 tavaszán már korán megkezdődtek a hadműveletek.
Midőn Rogendorf Vilmos ostrom alá fogta Budát, Szulejmán már útban volt az ország fővárosa felé. A török hadak közeledtének hírére, Rogendorf augusztus 21-én felhagyván az ostrommal, megkezdte a visszavonulást a pesti partra, de a várbeliek és a török hadak megtámadták és seregének legnagyobb részét levágták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages