Cserni Jován csatlakozása Ferdinándhoz.

Teljes szövegű keresés

Cserni Jován csatlakozása Ferdinándhoz.
Cserni Jován, a fekete ember, már 1527 febr. elején Ferdinándhoz állott, de átpártolásáról még febr. 19-én sem volt Ferdinándnak tudomása, mert pozsonyi híveit ismételten utasította, hogy nyerjék meg részére a fekete embert. Így Ferdinánd megbízásából február elején elébb Bothon Márton kereskedő kereste fel Jovánt Szegeden, kinek sikerült is a hírhedt embert Ferdinánd részére 95megnyernie. Jován ekkor Török Bálintnak is békejobbot készült nyújtani, és azért felkérte Bothon Mártont, hogy útközben térjen be Szabadkára s ott ajánlja barátságát Török Bálintnak, mert mint mondá, most már egy úrnak szolgálnak. De a gőgös főúr, a ki sohasem tudta megbocsátani Jovánnak az általa okozott károkat, azt válaszolta a nála tisztelgő Bothonnak: „Jól van, de azért Jován mégis az én kezem által fog meghalni.”
Míg Bothon Márton lenn járt Jovánnál, azalatt Ferdinánd még egy másik agyafúrt ügynökét: Zalatnoki Hoberdanácz Jánost is leküldte hozzá ajándékokkal és egy pecsétes levélben, melyben ezt a kalandort „nagyságos úrnak” czímezte, a Brankovics fejedelemségének ígéretével igyekezett őt a maga részére hódítani. Jován, hogy Ferdinándhoz való hűségét bebizonyítsa, sorra pusztítani kezdte a tiszavidéki földesurak birtokait, majd János király konstantinápolyi követségét is elfogta és a szegedi várba záratta. Ezzel Bácska egy csapásra elveszett János királyra nézve. Egyfelől Jován és szerbjei, másfelől a naszádosok, Szabadkán pedig Török Bálint, mindannyian Ferdinánd király pártjára állottak, sőt még Hoberdanácz is lent maradt a Bácskában s őt a szerbek április végén vezérükké választották.
János király, hogy Jován hatalmát megtörje, Czibak Imre temesi főispánt küldte ellene, a ki 1527 júl. 12-én a szögfalvi mezőn vívott véres ütközetben szétverte a szerbek hadát. Jován maga is súlyosan megsebesült, de néhány nap múlva sebei ellenére, összeszedte embereit és megtámadta Szegedet. A szegedi polgárok azonban felkészülve fogadták. A támadás hevében egy Orbán nevű szegedi ember – Veráncz szerint: Vid Sebestyén – Jovánt ágyékánál keresztül lőtte, a mi azután az ostrom sorsát eldöntötte. Mihelyt ugyanis a szerbek uruk elestét látták, abba hagyták az ostromot, sietve visszavonultak és a súlyosan sebesült Jovánt Tornyos faluba (ma puszta a zentai határ nyugati részén) vitték, hol csakhamar sebeiben meg is halt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages