Gazdasági átalakulások a hódoltság alatt.

Teljes szövegű keresés

Gazdasági átalakulások a hódoltság alatt.
1552-től egész 1598-ig nagyobb hadiesemény nem történt a vármegye területén. Közel félszázadon át Bács-Bodrog vármegye megmenekült ugyan a belháború borzalmaitól és pusztításaitól, de ez a félszázad elegendő volt arra, hogy a török uralom gyökeret verjen a Bácskában.
A török hódoltság nagy gazdasági átalakulással járt és teljesen felforgatta a birtokviszonyokat. A birtokos nemesek a hódítók elől az ország távolabbi helyeire, a tiszai részekbe vagy a felvidékre húzódtak. A szegény jobbágyok, zsellérek, valamint az egytelkes nemesek megmaradtak ősi telkeiken. A helységek török földesurakat kaptak, a kikkel megalkudtak a szolgálmányok dolgában és így azután valahogy csak megéltek. De a mennyire lehetett, a régi földesurak is érvényesítették földesúri jogaikat. Az 1543-ik évi érseki dézsmalajstrom szerint Csantavér, Kelebia, Ludas, Nagyfény, Szabadka, Tavankút, Veresegyház, Vámtelek, Zobnaticza, Sebesegyház, Gyurgyia, Czobor-Szent-Mihály 102még ebben az évben megfizették az érseknek tartozásaikat; ép így, Mátéháza, Cservenka, Nádalj, Nemes-Militics, Révfalu-Palánk, Szeghegy, Vaskút is.
Később Krenyava, Nagykeresztúr, Meggyes, Szivácz helységekben a füleki őrség szedte össze az adót, a miben a török nem akadályozta meg, mert attól tartott, hogy különben felperzselik a helységeket. 1579-ben Czobor Imre, Szegedy Ferenczczel, az egri vár katonájával szerződést kötött, melyben megbízta, hogy a török hódoltság alatt levő birtokain, mint Tapolczán, Szentpálban, Halmoson, Jánosiban és Szántón, az adót szedje be, mely összegből 2/3-ad rész a földesurat, 1/3-ad pedig a beszedőt illeti meg.
A török hódoltság alá tartozó föld az államé volt, mely zsold fejében azt szétosztotta hűbéres katonái között. Ily hűbéres katonák voltak a spahik, vagyis a lovasok, a kik a személyes szolgálaton kívül, a hűbérűl kapott föld után bizonyos számú katonát tartoztak kiállítani. Az ily hűbérek nagysága változott. Az 5000–20.000 oszporát jövedelmező hűbért tímárnak, a jövedelmezőbbet zaim-nak (zaimet) nevezték. A kisjövedelmű spahi, ha érdemeket szerzett, kapott nagyobb jövedelmű birtokot az ozmán birodalom bármely részében és így a hűbér állandóan gazdát cserélt. A nagyobb jövedelmű hűbéreket rendszerint a spahik őrmesterei, vagy a szandzsákbégek alkapitányai kapták. Szabadkát egy alajbég nyerte hűbérül. Az itt letelepedett szerbeket nem fenyegette veszedelem, mert a török földesúrnak szüksége volt a munkás kezekre, sőt idővel a földesurasága alá tartozó jobbágyok is mindegyre nagyobb területet kaptak mívelés végett. A török hódoltság végszakában, Ismail Oggia bég, a szabadkai spahi, a most Szeged városához tartozó Csorva, Ötömös, Kisülés és Belesovicz pusztákat adta a ludasiaknak haszonbérbe.
Pétervárad a török előkelőségek székhelye volt. Magasállású török tisztek, mint 1586–1587-ben Ziamet, Mohamed és Ali bin Hüsszein agák, kaptak a péterváradi nahijében javadalmakat. A péterváradi török földesuraknak érdekükben állott, hogy a vár környékét ismét benépesítsék. 1554 előtt a mai Újvidék területe még teljesen néptelen volt, de idővel a népesség a Szerbiából beköltözködőkkel folyton szaporodott. Az 1554. évi török adókönyvek szerint 20, 1570-ben 46, 1590-ben pedig 105 keresztény család lakott a mai Újvidék területén. Mind a mellett azonban, hogy a népesség a szerb beköltözködésekkel az 1554–1570 közötti években jelentékenyen szaporodott, az elpusztúlt helységek nagy része nem épült fel újra. Azokat a török földesúr nem telepítette be, mert a pusztákból több haszna volt, mint a helységekből, melyekkel jelentékeny teher is járt Ezért azután a török földesúr az elpusztúlt falvak határait a szomszéd községeknek adta bérbe marhalegelőül. Így azután a nép a földmívelés helyett marhatenyésztéssel foglalkozott. A míveletlen területeken búján nőtt a fű; nagymennyiségű marhacsorda, sertéskonda tanyázott a Bácskában, melynek jobbágysága ekkor túlnyomólag pásztorokból állott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages