Nemzetségi és vallási viszonyok.
Nemzetségi és vallási viszonyok.
A XVII. század első felében a bácskai hódoltság vallási és viszonyai lényegesebb változást nem tüntetnek fel. A törökök a főbb helyeken valmgi mindenütt építettek főtemplomokat és imaházakat, hol az államjogi fontosságú pénteki ima mondatott s ez okból az ily helyeken nagyobb egyházi személyzetet is tartottak. Az 1628–29. évi összeírás adatai szerint ily egyházi személyek dzsámi szolgák – Szabadkán, Madarason és Baján voltak, szám szerint mindenütt öten, itt voltak tehát a főtemplomok; de e helységeken kívül még számos helyen, mint Zomborban, hol öt mecsetjük volt és Zentán találunk török imaházakat. Zomborban a főmecset, az ú. n. bariakdzsimi, a Zrinyi-utczában volt. E főmecset körül volt a temető, benne. a turbános török sírok. Építkezéseknél sok csontvázra akadnak e tájon. A mohamedán vallás ridegsége következtében az izlám nem tudott gyökeret verni a hódoltságban. Volt a törököknek egy szokásuk, melylyel különösen gyűlöletessé tudták magukat tenni a keresztények előtt: a nőrablás.
Ha egy töröknek egy keresztény nő megtetszett, vagy be tudta bizonyítani, hogy tőle egy almát elfogadott, a kadi odaítélte neki. A keresztény szülők ezért rendkívül óvták leányaikat a törököktől. Mint a szabadkai barátok feljegyzéseiben olvassuk, a keresztény szülők felserdült leányaikat más falvakba vitték és titkon ott adták férjhez keresztény ifjakhoz, vagy pedig a lelkészkedő ferenczrendű szerzetesek éjjel adták össze az ifjú párt. Ennek az emléke maig is fennmaradt a szabadkai bunyeváczok között, hol maig is divatban van a musztulundzsia. Úgyszintén az alma is szerepel náluk a leánykérőben. Zomborban is fennmaradt e szokás. (Iványi István I. 67.)
A katholikusok száma a XVII. század első felében, a katholikus bunyeváczok beköltözködésével, jelentékenyen emelkedett. A hódoltsági területen főleg a szegedi ferenczrendüek működtek nagy önfeláldozással, sorra járván a lelkész nélkül maradt falvakat. Az egykorú tudósítások még a boszniai ferenczrendűekről is megemlékeznek.
1612–1618 között két jezsuita, névszerint Kasics Bertalan és Színi István járta be a török hódoltságot, a kik Matkovics János Simon (úgy látszik szintén helységről-helységre járó) világi pap felhívására, jöttek el a Bácskába. Matkovics János 1622-ben az iránt folyamodott Rómába, hogy a kalocsai egyházmegyében a bunyeváczok között a lelkészi teendőket végezhesse. (Vatikáni Levélt.)
A szegedi ferenczrendüeknek 1655-től kezdve dalmát hitszónokuk is volt, a mi arra enged következtetni, hogy a bácskai bunyeváczok a szegedi havi búcsúkra is eljártak, miután Szeged városának a török hódoltság idejében még nem volt szláv lakossága. Az egykorú adatok szerint a szegedi ferenczrendüek még Szabadkára is ellátogattak, hogy az ottani hívek között végezzék a lelkiszolgálatot. (Reizner János: Szeged tört. III. 14. Iványi: Szabadka tört. I. 68.)
A katholikusok nagy számát legjobban feltünteti az Ibrissimovich Marin, belgrádi kath. püspök 1649. évi körútjáról szóló tudósítás. Ibrissimovich püspök 114október 11-én volt Martonoson, hol a Szent-Márton templomában 245 embert bérmált meg, innen Bajmokra ment; október 13-án már Jankováczon találjuk, hol a Szent-György templomában 324 hívőt részesített a bérmálás szentségében. Jankováczról a Duna mentén folytatta körútját; október 17-én Szántován, majd Béregen és Kolluton volt; itt 10, Béregen 20 katholikus családot talált. Október 23–24-én Zomborban tartózkodott a püspök, hol 117 hívőt részesített a bérmálás szentségében. Október 28-án Szontáról jövet, Bácsban találjuk; itt a Boldogasszony templomában 180 embert bérmált meg. Bácsból Bukinba ment, honnan visszatért székhelyére.
A világi papokat a török nem szívesen tűrte meg a hódoltsági területen, mert ezek tizedet és párbért szedtek a hívektől, a miben a török adórendszer érdekeit látta veszélyeztetve; ellenben a kolduló szerzeteseket nem bántotta, sőt pártfogolta, mert ezekben az ő derviseinek hasonmását látta. 1620-ban a szegedi ferenczrendüek kieszközölték a budai és a belgrádi basáknál, hogy a görög-keleti lelkészek ne akadályozzák meg a kéregetést. Sőt midőn 1638-ban négy szegedi ferenczrendű szerzetes Illokra akart utazni, Khalil, szegedi szubasi útlevelet adott nekik. A szegedi ferencz-rendűeknek nehéz küzdelmet kellett folytatniok a görög-keleti kalugyerek ellen, a kik a hódoltság alatt álló összes keresztényeket, mind a magyarokat, mind a bunyevácz katholikusokat, egyházukba igyekeztek téríteni. (Reizner J. i. m. 115.) A ferenczrendüek önfeláldozó munkáját, melylyel e törekvést sikeresen megakadályozták, legjobban igazolja a belgrádi kath. püspök 1649. évi bérmaútja. Zomborban, Ibrissimovich püspök útinaplója szerint, 1649-ben nem volt templom. Kápolnájuk tehát, mely a város sánczain kívül volt, csak 1649 után épülhetett. A kápolnának tornya nem volt, miután a török torony építését nem engedte meg. E kápolnában a boszniai argentinai ferenczrendű szerzetesek tartottak istenitiszteletet. A törökök kiűzetése után a ferenczrendüek azonnal harangot szereztek, melyet a kápolna mellett haranglábra állítottak fel. A katholikusokon kívül a szerbeknek is volt egy imaházuk Zomborban, melynek szintén nem volt sem tornya, sem harangja. De a törökök kiűzése után a szerbek elfoglalták a török főmoseát, melyet templommá alakítottak át. (Érdújhelyi Menyhért czikke: Évk. X. 145.) A bosnyák ferenczrendű szerzetesek, a török engedelmével, Bácsban is felépítették hajlékukat. E kolostor az egész török uralom alatt fennállott és csak 1687-ben pusztult el. Templomuk azonban, mely még a XIII. század második felében épült, túlélte a török hódoltság viharait, napjainkig is fennáll és a vármegye legrégibb keresztény építészeti emléke. (Iványi István czikke. Évk. XIV. 170 l.) Ibrissimovich Marin püspök útinaplója szerint a katholikusoknak Martonoson, Szontán, Bukinban is volt templomuk, ellenben Zomborban, Garán, Gákován, Béregen és Kolluton, bár nem volt templom, de azért Zomborban 30, Garán, Gákován és Monostoron 58 kath. család (ház) volt.
Noha a kalocsai érsek rendesen egy más püspökség javadalmait bírta, földesúri jogairól a hódoltság alatt levő helységekben nem mondott le. Csekély pénzbeli vagy természetbeni járandóságait, a melyet a községekre kivetettek, rendesen a füleki őrség szedte be. Az érseki tizedet, vagy mint akkor nevezték harácsot, az egész bácskai hódoltság fizette. Ily jegyzékek 1543, 1650, 1665 és 1678. évekből maradtak ránk. Széchenyi Pál, kalocsai érsek a harácsot fizető községek ügyében 1696-ban és 1703-ban számos tanút hallgattatott ki, mely alkalommal egy 111 éves kalugyer, (Sztéva) István, a bogyáni zárda főnöke, előadta, hogy tudomása szerint a harácsot az egész Bácskában szedték. István kalugyer, a ki bácskai születésű volt, tanúkihallgatása alkalmával elmondotta, hogy ifjú korában a harácsot Wesselényi Ferencz füleki kapitány, majd az általa e czélra kirendelt Gombkötő János adószedő, később Koháry István füleki kapitány szedte. A kalocsai érseket, illetőleg megbízottait, a harács-szedésben senki sem korlátozta, sőt a török nemcsak hogy nem ellenezte, de még kölcsön is adott a helységeknek, hogy az adószedőkkel jövő katonák nagyobb károkat ne okozzanak a népnek. Csak némely megerősített helyre, mint Bajára, Szabadkára, Martonosra, Jánoshalmára, Zomborba, Bácsba, Titelre és Péterváradra nem mentek be az adószedők adót vagy harácsot szedni. Egyik tanú: Huszár István, a tanúvallomások alkalmával kijelentette, hogy ezelőtt 7–8 évvel ő volt megbízva a harács-szedéssel és eljárásában a törökök őt soha sem zavarták. Ha valamely község nem akart fizetni, jogában állott a harácsszedést a lévai vagy a füleki 115őrség segélyével kierőszakolni. (Iványi Istv. Szabadka tört. I. 73. – Bács-Bodrog várrm. monogr. I. 262. Steltzer Frigyes adatai.)
A kalocsai érsekségnek a török korszakból, a már említett 1543. évi dézsmalajstromán kívül, még az 1650, 1665 és az 1678–79. évekből maradtak fenn hasonló kimutatásai. Ezek azonban nem teljesek, mert részben elvesztek. Az 1650. évi dézsmalajstrom szerint egy-egy község 3 frt-tól 50 frt-ig terjedő összeg fizetésére volt kötelezve. Egyes községek ezenfelül még egy-egy csizmát is szolgáltattak. Az 1665. évi dézsmajegyzék, melyet Szelepcsényi érsek készíttetett, már nagyon hiányos.
Az 1678–79. évben beszolgáltatott adókról három jegyzék maradt fenn, melyek az összegeket is feltüntetik Az első az 1678-ban beszolgáltatott 109 irt. 50 denárról szól, melyet Széchenyi György, akkor egyúttal győri püspök, a következő helységektől vett át: Kalocsa, Istvánvölgy, Ságod, Kákon, Kúnbaja, Patsir, Hajmás, Kelebia, Hernyavicza, Bogyoszló, a hozzátartozó Ollár és Adáts puszta, Negyven, Szakmór, Réztelek és Hánek puszták, Negyven puszta, Halom puszta. A második, mely 1679-ben kelt, a következő helységeket sorolja fel: Csanád, Deutova, Szántó, Branova, Foktő, Kalocsa, Bojár a hozzátartozó Mikla puszta után, Lak, Szent-Gál puszta, Pandúr, Ságod, Istvánvölgye, Kákony, Bogyoszló, Kúnbaja, Zablaticza, Nagy-Fiu, Sükösd, Szakmór puszta, Baloghegyháza puszta, Vadkert, Felső-Roglaticza, Madarász. A harmadik jegyzék, mely szintén 1679-ből való, csak töredékben maradt ránk és a következő helységekből befolyt öszszegeket nyugtatja: Borsód, Brigittya, Csávoly, Rim, Zide, Borod, Brannova, Szántó, Tosna, Baratska, Monostor, Szúrdok, Csanád, Szeremle, Szent-István, Alsó Roglaticza, Baysa, Patsir, Sári, Tavankút, Omaritza, Szent-Iván, Hergavitza, Patai városa, Tetétlen, Áts, Keszerü-Teleki, Ereki, Viteles-Székei, Szent-Király, Olle, Szule, Kisharta, Deutova, Kaczmár, Gara, Rigitza, Karácsond, Mikla, Baratz. (Steltzer Frigyes adatai.)
