Bácsvármegye helyreállítása.
Bácsvármegye helyreállítása.
A török uralom megszüntével a vármegye úgyszólván magától helyreállott s újra szervezkedett. A felszabadító sereg nyomában a nemzeti élet szinte helységről helységre önmagától éledt s egymásután foglalta vissza a törököktől elhagyott helyeket.
A régi családok ivadékai vagy rokonai, az egykori földesurak leszármazói siettek a vármegyét visszaállítani, hogy ősi jogaikat érvényesíthessék. Az elsők közé tartozott a Czobor család, melynek egyik tagja, Czobor Ádám már 1687-ben megjelenik Baján, hogy földesúri jogainak érvényt szerezzen. Bécsben is szükségét érezték valamely közigazgatási szervezetnek, és ezért elnézték a vármegyék újjáalakítását; de nem így a katonai hatóságok és a pénzügyi közegek, melyek minduntalan összeütközésbe kerültek az újonnan alakult vármegyével.
Az újonnan alakult vármegye főispánjainak sorát Széchenyi Pál kezdi meg, a ki 1696-ban kalocsai érsek lett s már 1697-ben igényt emelt Bács vármegye örökös főispánságára is, melyet még az évben át is vett. Erre czéloz I. Lipót királynak 1698 okt. 16-án Széchenyi Pál érsekhez intézett leirata, a melyben őt Bács vármegye örökös főispánságában, „melyet eddig is dicséretesen viselt”, újból megerősíti. Széchenyi Pál örökös főispánnak kétségkívül nagy érdemei vannak a vármegye újjáalakulása körül. Az ő befolyásának tulajdonítható, hogy a katonai és a kamarai hatóságok nagyobb akadályokat nem támasztottak a vármegyei önkormányzat újból való szervezése körül. 1698-ban a vármegyei tisztikar, alkalmasint helyettesítés útján, már szervezve volt. Az újjászervezett 132vármegyei tisztikarból legelőször Cseri Mihály II. alispán nevével találkozunk, a ki 1699 ápril 12-én a vármegye nevében panaszt emel a nádorhoz, a szegedi és a péterváradi parancsnokok ellen, a kik a vármegyei adószedőket tisztökben megakadályozták.
A katonai hatóságokon kívül azonban az újonnan alakult vármegyének a szerbekkel is meggyűlt a baja, a kik kiváltságaikra hivatkozva, kötelezettségeiknek megfelelni nem akartak, hanem mindenkor valamely katonai őrhelybe vagy sánczba szökve, a szerb katonaság védenczeiként, kijátszották a vármegyét, s e mellett a fegyveres szerbek, valamint a vármegyei tisztviselők és hajdúk között az összeütközések napirenden voltak.
Az új tisztikar életrevalóságáról tesz tanúbizonyságot gróf Schlick Lipót tábornoknak az udvari haditanácshoz intézett jelentése, a melyben panaszt emel Bács vármegye tisztikara ellen, hogy a szabadkai és a zombori szerb milicziát lefegyverezte. E panaszt az udvari haditanács márczius 16-án a m. kir. udvari kanczelláriával is közölte. Ennek előterjesztése következtében Lipót király 1699-ik évi márczius 20-án leiratot intézett Bács és Csongrád vármegyék főispánjaihoz, melyben elrendeli, hogy a vármegyék azonnal adják vissza a szerb milicziának az elkobzott fegyvereket és a jövőben hasonló erőszakos eljárástól tartózkodjanak.
A vármegyei közigazgatás eredményes vezetése elsősorban a vármegye területének és népességének ismeretét tette szükségessé. E végből még 1699. év október havában a vármegye tisztikara összeírást eszközölt a vármegye területén. Az összeírás adatai szerint a vármegye ekkor három járásra volt felosztva, a bácsira, 19 községgel, a zomborira 14 községgel és a bajaira, szintén 14 községgel. Az összeírás szerint volt a vármegye területén 2256 gazda, 915 felnőtt ifjú, 1509 ló, 2055 ökör, 1750 tehén, 1747 borjú, 4397 juh és kecske, 2118 sertés, 2804 méhkas, 1164 kapás szőlő, 3776 köböl szántóföld, 1467 köböl árpa, 497 köböl köles, 27 kocsma, 14 sörház, 10 pálinkaégető, 16 malom és 298 iparosműhely.
