Polgári abszolutizmus.

Teljes szövegű keresés

Polgári abszolutizmus.
A megkegyelmezettek között volt Bíró Antal szabadkai ügyvéd és képviselő, továbbá Hauke Albert zombori polgármester, Herrmann Gáspár Újvidék városi tanácsos, Korics Gáspár zombori házbirtokos, Latinovits Mór és Vörösmarty Mihály, mindannyian országgyűlési képviselők. Ugyanekkor változtatta 18 évi nehéz vasban töltendő sánczfogságra Rákóczi-Parchetich Hugó országgyűlési képviselő halálos ítéletét. Haynau kegyelmi ténye óriási hatást keltett Magyarországon. Bécsben, hogy a hatást ellensúlyozzák, újabb megkegyelmezéseket határoztak el, melyeket a „Magyar Hirlap” július 31-iki száma tett közhirré. (Magyar Hirlap 1850. évf. 40., 111. és 221. számok.)
Haynau távozásával a katonai diktatura helyet adott a polgári abszolutizmusnak, mely 1850 közepétől 1854 elejéig tartott. A tartományi igazgató Mayerhofer maradt, a kit az uralkodói kegy 1850-ben bárói rangra emelt, de rövid idő múlva ő is kegyvesztetté lett és 1851. augusztus 16-án felmentették állásától. Helyét gróf Coronini-Cronberg János altábornagy foglalta el.
A katonai diktatura megszüntével az igazságszolgáltatás is új szervezetet nyert. Névery cs. kir. kormánybiztos a törvénykezést a közigazgatástól még 1850-ben teljesen elkülönítette. Zomborban és Újvidéken, mint kerületi főhelyeken, cs. kir. tartományi törvényszékeket állított fel s minden járásban cs. kir. járásbíróságot szervezett. A provizórium alatt vette kezdetét a telekkönyvek behozatala, és minden kerületi székhelyen cs. kir, pénzügyigazgatóságokat és adóhivatalokat állítottak fel. A zombori pénzügyigazgatóság 1850 deczember 5-én, az újvidéki 1852 november 1-én kezdte meg működését. Az adóhivatalok 1851. márczius 1-én léptek életbe. A pénzügyigazgatás 1854 január 31-én kelt miniszteri rendelettel nyerte végleges szervezetét. E szervezet értelmében a következő helységekben voltak adóhivatalok: 1. a zombori pénzügyigazgatóság területén: Zombor, Szabadka, Apatin, Baja, Kula, Zenta; 2. az újvidéki pénzügy igazgatóság területén: Újvidék, Óbecse, Illok, Palánka és Ruma helységekben. Az 1850. január 18-án kelt rendelet léptette életbe a zsandárság intézményét. A vármegye területe a temesvári zsandárkerülethez tartozott. Egyes őrsparancsnokságok Zombor, Újvidék és Óbecse helységekben voltak. Újvidéken és Szabadkán ezenkívül még katonai rendőrséget is szerveztek. Az előbbi helyen egy káplár, 10 közember, az utóbbin egy őrmester, egy káplár és 14 közember őrködött a közbiztonságra.
1852-ben Bach Sándor osztrák miniszterelnök már elérkezettnek látta az időt, hogy az új kormányzati rendszer eredményeit bemutassa az uralkodónak. I. Ferencz József 1852 nyarán tette meg az első körútját Magyarországon, mely alkalommal Újvidékre is ellátogatott. Az uralkodó, Erdélybe menet, július 13-án indult el Budáról Albrecht főherczeg társaságában hadi gőzösön, s július 14-én ért a Dráva torkolatához, hol a hajó az éjjelre horgonyt vetett. 15-én reggel a hajó tovább folytatta útját Újvidék felé, hova 1/2 12 órakor érkezett meg. Újvidék városa fényes fogadtatást rendezett az uralkodónak.
A város újjáépítése, mely 1851-ben vette kezdetét, ekkorra már hatalmas lépéssel haladt előre. A kormány meg lehetett elégedve a fogadtatással, melylyel igazolni akarta az uralkodó előtt, hogy a szerb nép meg van elégedve az új kormányrendszerrel, s hogy a magyarok is beletörődtek sorsukba. Az Újvidéken rendezett ünnepségeken megjelent a papság és az 1848 előtt szerepet vitt vármegyei 236nemesség, különösen a konzervatív családok, de képviselve voltak a városok is. A fogadtatás után az uralkodó lóra ült és fényes kíséretével átlovagolt a lombokkal díszített hídon Péterváradra, a hol többek között Knicsanin, 1849-iki szerb felkelő-vezér tisztelgését fogadta. Július 16-án az uralkodó szemlét tartott a titeli sajkás-zászlóalj fölött, majd Titelbe kocsizott s ott hajóra ülve, Zimonyba folytatta körútját.
A körút fényesen sikerült és a kormány meg lehetett elégedve a magyarok magatartásával, mert a félhivatalos és a hivatalos sajtónak burkolt nyilatkozataival sikerült a közönséget félrevezetni. Mindenki a dolgok jobbrafordultát várta és a reménykedők már-már általános amnesztiáról és az ideiglenes kormányzat megszűnéséről ábrándoztak. A vérmes remények azonban füstbe mentek. Már az 1853 január 19-én kelt rendelet értelmében Magyarország új közigazgatási szervezetet nyert. Bácskában ugyan 1853 elején széltében beszélték, hogy a vajdaság magyar része az anyaországhoz fog visszacsatoltatni, de az 1853 április 11-én kiadott hivatalos Temesvárer Zeitung ezt erélyesen megczáfolta, s hogy elejét vegyék a szállongó híreknek, a vajdaságban már 1853 május havában megkezdték a szervezés munkáját; mindamellett a közigazgatás és az igazságszolgáltatás végleges szervezete csak a minisztériumnak 1854 február 1-én kelt rendeletével lépett életbe. Az új szervezet értelmében a szerb vajdaság és a temesvári Bánság részére Temesvárt helytartóságot állítottak fel és élére katonai kormányzót neveztek ki. Az egész tartományt 5 kerületre osztották fel és ez öt kerület közül a zombori és az újvidéki foglalta magában az egykori Bács-Bodrog vármegyét. A kerületeket járásokra osztották. Az újvidéki közigazgatási kerületben a következő járási hivatalok voltak: Újvidék város, újvidéki közigazgatási járási hivatal, óbecsei, illoki, palánkai és rumai vegyes járási hivatalok. A zombori kerületben két közigazgatási és négy vegyes járási hivatal volt. Közigazgatási járási hivatalok voltak: Zomborban és Szabadkán. Vegyes járási hivatalok: Apatinban, Baján, Kulán és Zentán. Az igazságszolgáltatás tekintetében a beosztás megegyezett a közigazgatáséval. A vármegye területén két úrbéri és két kerületi törvényszék volt, Újvidéken és Zomborban. A kerületi törvényszékek alatt állottak a járásbíróságok. Minden kerület székhelyén úgynevezett városilag kiküldött járásbíróságok működtek, mert a városok bírói hatósága a végleges rendezés után megszűnt. Ott, a hol vegyes járási hivatalok voltak, ezek látták el a járásbíróság teendőit.
Mindamellett a szervezés munkája nem ért véget; folyton újabb és újabb rendeletek jöttek és a kísérletezés nem szűnt meg, a rendszer bukásáig. A szerb vojvodina szervezete a legmerevebb központosításon alapult önkényuralom volt. E rendszer főtörekvése oda irányúlt, hogy a különböző népfajok közül egyik se jusson túlsúlyra, ennélfogva teljesen nélkülözte a nemzeti jelleget. Hivatalnokai legnagyobbrészt csehek és németek voltak és a hivatalos nyelv is a német volt.
Báró Mayerhofer, volt tartományi főnök, még 1849 őszén kijelentette Macskovics Benedek szabadkai városi kapitány előtt, hogy az ő feladata leend az itt lakó ellenséges népeket kiegyeztetni, egyúttal úgy is nyilatkozott, hogy az itteni összes nemzetiségek mind egyenrangúak és a szerbek nem fognak uralkodni a többiek fölött. Ezen a czímen azután a német nyelvet erőszakolták a különböző nemzetiségekre s az idegen hivatalnokok sáskaserege garázdálkodott itt, zsarnok módjára üldözve mindent, a minek nemzetiségi színezete volt. (Iványi: Szabadka tört. I. 509.)
Nem csoda, hogy e rendszert épen a szerbek utálták meg legjobban. A szerbek már 1849. év végén zúgolódni kezdtek; de mivel a vezérek bőkezű jutalmakban részesültek, belenyugodtak a sorsukba. A mint azonban az önkényuralom sok tekintetben egyenlő sorsban részesítette őket a legyőzött magyarokkal, feltámadt közöttük az elégületlenség, mely már az uralkodó 1852. évi körútja alkalmával is megnyilvánult. A közigazgatás végleges szervezésekor a szerbek is belátták, hogy 1848-iki törekvéseik nem mentek teljesedésbe, hasztalan küzdöttek 1848–49-ben a magyarok ellen, mert tulajdonképen mitsem kaptak; így azután a faji ellentétek kiélesedtek, melyek nem a magyarság, hanem a közös ellenség: a németesítés ellen fordultak. Mikor azután belátták küzdelmük meddőségét, lassan-lassan ők is a szenvedőleges ellentállás terére léptek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages