Szarvas Gábor.
Szarvas Gábor.
Szarvas Gábor.
Szarvas Gábor, kiváló nyelvtudós, a magyar nyelvtisztaságnak híres bajnoka,. szül. Adán, 1832, márczius 22-én, meghalt Budapesten, 1895 október 12-én. 1848-ban nemzetőrnek akart állani, de fiatal kora miatt nem fogadták el. Akkor a benczések közé ment, de midőn 1852-ben letette az érettségit, kilépett a szerzetből és öt éven át jogot hallgatott. Tanulmányait két évi betegség miatt félbe kellett hagynia. 1857-ben tanári állást vállalt a bajai gimnáziumban; 1858-ban az egri gimnáziumhoz nevezték ki, 1860-ban ismét Bajára, 1861-ben Pozsonyba, 1869-ben pedig Pestre. 1877-ben gerinczvelő-bajba esett, ennek következtében szeme is mindinkább gyöngült és 1881-ben nyugalomba vonult. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának (1871-től levelező, 1884-től rendes) s a helsingforsi finn-ugor társaságnak (1889-től). 1890-ben királyi tanácsosi czímmel tüntették ki. A magyar tudományra s műveltségre való hatását legfényesebben bizonyítja az, hogy mindjárt halála után mozgalom indult meg emléke megörökítésére, s ennek eredménye az akadémia előtti téren álló szép mellszobor, melyet Jankovich Gyula mintázott. Ugyane mellszobor másolatát állították fel szülővárosában, Adán. Szarvas 1867-ben keltett föltűnést első nagyobb értekezésével, melynek ez volt a czíme: Magyartalanságok. Ugyanakkor akadémiai pályakérdésül tűzték ki a magyar igeidők helyes használatát és 1869-ben az ő munkája lett a nyertes. Ekkortájban sokat beszéltek arról, hogy a magyar nyelv művelésére s a nyelvészeti kutatások népszerűsítésére folyóiratot kellene indítani. A Magyar Nyelvőr megindult s csakhamar rendkívüli hatást tett. Az irodalom s a közönség körében rendkívüli érdeklődést keltett, de egyszersmind kemény támadásokat idézett föl maga ellen a nyelvújítás egyes híveitől, főleg magában az Akadémiában. E támadások visszaverésében fejtette ki Szarvas legnagyobb erejét. A nyelvőrködés mellett a tudománynak még két ágában jeleskedett Szarvas termékeny munkássága. Az egyik nyelvünk története, melyet a Magyar nyelvtörténeti szótárban vitt hatalmas lépéssel előbbre. Másik a szófejtés, melynek fényes példáit közölték kötetről kötetre a Nyelvőr lapjai. Skeresen küzdött ő a nemzeti hiúságnak ama balvéleménye ellen, mintha szégyenünkre válna az idegen nyelvekből való jövevényszók kimutatása. Ellenkezőleg, ebben van, mint az angolnak, a mi nyelvünk gazdagságának is egyik legdúsabb forrása. Szarvas legtöbb munkája a Magyar Nyelvőr 24 kötetében jelent meg. Értekezései közül kiemelendők: A magyar nyelvbeli idegen szók, 2. kötet; Az ikes ragozás kérdései 3. kötet; A nyelvújítás apologiája, 4. kötet; A nyelvfilozófia, 5. kötet; Tisztázzuk a nézeteket (a jövevényszókról), 6. kötet; A magyar nyelv szótára (Czuczor és Fogarasí szótárának elitélő bírálata), 7. kötet; Ballagi Mór és a magyar nyelv, 10. kötet; A nyelvigazítók, 12. kötet; A nyelvgazdagodás, 18. kötet; A c és cz mérkőzése. V. ö. Nyelvőrkalauz a Magyar Nyelvőr 25. évfolyamához (Budapest, 1897.) Továbbá: Nyelvőremlék, Szarvasnak királyi tanácsossá történt kinevezése emlékére szerkesztették barátai és tisztelői (Budapest, 1890.)
